Szuper a magas I – Townshend Maximum Supertweeter

Berlinben, a közepesen avítt, de igazán központi fekvésű szállodai szobánkban sem tudtam elszakadni a hifi világától. A kis Asus zsebibaba laptopon nap mint nap olvastam blogokat, néztem használt cuccokat, és akkor feltűnt egy jó árban eladó Townshend Maximum Supertweeter. Már nagyon rég szerettem volna egy ilyet, de persze Berlinből ez nem sikerült volna.

Szerencsére a hifibe való szerelmesség összehozza az embereket, így egy barátom elintézte nekem a rendelést. Persze a posta elkeverte, így kétszer utazott hozzám Franciaországból, de végül is megjött az audioipar, és személyesen Max Townshend, a pulóveres zseni egyik legjobb alkotása.
Egy pár hangszóró, amely 20 kHz alatt meg se mukkan, de szól 100 kHz-ig. Igen, egy olyan szerkezet, amely az ortodox orvosi és hifis irományok szerint értelmetlen. Hiszen bevett alaptétel, hog az emberi hallásnak vége 20 kHz-nél, sőt, ahogy idősödik az ember, ez az érték még kisebb lesz. Akkor minek?
Max régi honlapján egy remek kis gyűjtemény volt olyan írásokból, amik azt taglalták, hogy mégsem egészen igaz ez a 20 kHz, agyunk igenis reagál rá, ráadául a hangszerek bőven szólnak ebben a tartományban, de alighanem megunta bizonygatni az igazát, így inkább csak a köszönőlevelekre kattinthatunk már.

Igaza van. Aki nem hallja azt, amit a Maximum művel, az ne vegye. Én először persze ezt is a Merlin Audioban ismertem meg. Az Audio Note dobozokon egyszer csak ott figyelt két kis csillogó-villogó egérfogószerűség, sűrűn rácsos előlappal. István maga mutatta meg.
Figyelj – szólt rám – mit hallasz?
Te jó ég, mennyire kitisztult a basszus! És mintha mélyebbre is menne! – álmélkodtam rettentőn.
Igen, ez az – nyugtázta István, hogy továbbra is jó nyomon járok a hifi világában, de legalábbis nem süketültem meg.

Merthogy a szupermagas, bármennyire is azt gondolná az ember, nem a felső tartományba szól bele igazán. Pontosabban nem a hallhatóba. Most a saját elméletem következik, de ettől még igaz lehet. A szupermagas a felharmonikusokat adja vissza, és egy mély hangnak ilyenből sokkal több lejátszható van, mint egy magasnak, ezért basszusban nagyobb a javulás. Ugye mondtam, hogy nem egy megkérdőjelezhetetlen elmélet, de nekem jó. Kell valami fogódzó ugyanis az agynak, hogy mitől lesz az a basszustartomány olyan, mintha egy nagyon kedves porszívóval kitakarították volna, sokkal jobban követhető, pontosabb, mélyebbre menő, részletesebb, hihetőbb, élvezetesebb. Ha az ember jobban figyel, akkor hallja, hogy artikuláltabb, követhetőbb, részletesebb a középtartomány is, és egy árnyalatnyit a magas is, de ott tényleg elhanyagolható a javulás.

A térhatásnak is jót tesz Max terméke. Nem abban a hagyományos értelemben, hogy becsukott szemmel rettenetes koncentráció közepette próbáljuk elhelyezni a hangszereket egy, csak a hangmérnök képzeletében és a keverőasztal fázistrükkjeinek köszönhetően megszületett színpadon, és most azt hisszük, ez már a hájend audijó. A szupertweeterrel könyebb figyelni a zenére, pontosabban nem kell koncentrálni, a muzsika az csak úgy jön, ott van, nem tolakszik, nem tüntet, de mi sem egyszerűbb, mint a magunkénak tudni.

Hozzászólás:

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .