Otthoni hifi

Zuzda II – Zu Tone

Mikor bejáratva visszaszállítottam a Zu Druidokat a Pennába, elregéltem a bánatom Koscsó Ferencnek, aki szokása szerint az orra mozgatásával egy kicsit feljebb tornázta a szemüvegét, hümmögött hozzá, majd azt mondta, akkor vigyél egy Tone-t. Mondtam, jó.

Így a nagy állódoboz helyett hazakerült két kisebb jószág. Fura egy szerzet. A hangszórót védő selymet nem lehet róla leszedni, viszont alóla kikandikál az alumíniumtölcséres magas. Kicsit fétistárgynak tűnik, egyszerre kitárulkozónak és nagyon titokzatosnak. Mivel éppen semmilyen normális állványra nem tudtam feltenni, így hat hokikorongon kezdte beszólni a szobát. Nem volt rossz, de döngött szegényke, így szereztem alá korrekt fémlábakat.

A Zu Tone-nál kétségbeejtőbb doboz még sose volt nálam. Lelki válságom állandósult, kezdtem arra a meggyőződésre jutni, hogy a világ gonosz, és főleg velem űz kegyetlen tréfát, és tényleg jó lenne már elérni azt a nirvánát, hogy felülemelkedjünk a földi dolgokon.
Merthogy a Tone játszi könnyedséggel szólta be nálam a lakást. Nem csak a nagyszobában volt mindenhol jól élvezhető, de még a konyhában is, rizottókeverés közben.

Bámulatosan arányos hangok, jól követhető szólamok, kellő tartás, még a basszusa is megvolt neki – csak a nagy Zu döbbenetes természetessége hiányzott nekem. Bár párját ritkítóan jó kisdoboznak bizonyult, én nem akartam kisdobozt. Nem akartam, hogy a basszusgitárost lehalkítsa, kicsit távolabb tolja a mikrofontól, mert csak úgy tudta megjeleníteni. Nem akartam, hogy igazán kis hangerőn, amit a párom gyakran kikövetel, felboruljanak az arányai. Nem akartam, hogy kedvesen kicsinyítse a valóságot kezelhetőbb méretűre.

Viszont akartam a varázslatát. Azt, hogy mindenhonnan tudjam hallgatni, azt, hogy legyen egy pont ahol fenomenálisan jó, azt, hogy ne válogasson műfajok között, és azt, hogy nézzen ki pofátlanul dögösen. Vagyis legyen Zu. Erősen bánkódtam, amikor ezt is visszakérték, és legnagyobb meglepetésemre egyre jobban hiányzott. Aztán elutaztunk Berlinbe egyet üdülni a párommal.

2 thoughts on “Zuzda II – Zu Tone

  1. Lassan bontakozik ki a drámai cselekmény, de már alakul valami úgy látom, a hangszedÅ‘szerelÅ‘s opusz utolsó fotóján belóg valami piros tárgy…

  2. SÅ‘t a blog nyitó képén is valami szép színű a drót háttere….

Hozzászólás:

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

%d bloggers like this: