Egy hifis kalandjai a tárgyak világában

Zuzda I – Zu Druid

Zuzda I – Zu Druid

Az a gitárhang. Jó tudom, a legutóbbi bejegyzésem is így kezdődik, ahol a Polytone hangjáról írok, de most is valami hasonlóról lesz szó. A Glastonburym után kellett egy másik hangszóró. Ugyan sikerült teljesen véletlenül egy remek hangszórókészletre bukkanni, de az abból épülő doboz még mindig nincsen kész, pedig ez már bizony évekkel ezelőtt volt. Van ugyan itthon vésztartaléknak mindig egy-két tizenéves JPW hangszóró, bár az egyiktől fájó szívvel meg kellett válnom, mert a vendégségbe érkezett kétéves kislány első mozdulata az volt, hogy kiszúrta a porvédőt a mélyközépen, így csak egy Sonata maradt. Ez jó doboz, de megvannak a maga korlátai.

Zu

Valami jobbat akartam. Például egy Zu -t. Mert annyira jól néz ki. Elegáns, vékony, vicces hangszórók vannak benne, és még szépen is festik a dobozukat. Tudom, hogy ezek nem annyira hifista szempontok, de egy autóba sem úgy szeret bele az ember, hogy elbájolja a semleges kormányozottsága, meg oda és vissza lesz a váltás simaságától, hanem elsőre tetszik neki a külseje. Nekem meg a Zu-k nagyon bejönnek.

Aztán egy haza is érkezett. Egy Druid szürkére festve. Nem mondom, hogy egy ekkora hangszóró ne határozná meg a szoba hangulatát, de tetszett. Gyorsan bekábeleztem az Audio Note ezüstjeimmel, és elkezdtem hallgatni. Ezzel állítólag súlyos hibát vétettem, hiszen teljesen új darab volt, bejáratatlan. Ezt a nemes feladatot kellett nekem elvégezni a Pennások, a hazai forgalmazó részére. Kellemes kötelesség.

Feltettem egy CD-t, a Zu-n meg megszólalt a jazzgitár. Majdnem pont úgy, mint a Polytone-on. Persze ez nem meglepő, mert a Zu-k fő hangképző szerve egy Eminence hangszóró, amit aztán még tovább tuningolnak. Egy széles sávú, papírmembrános hangszóró, nagy érzékenységgel. Egy hangszóró, ami gitárerősítőbe való. Hát csoda, hogy jól szól rajta a jazzgitár?

Ugye nem – de hogy mindenféle zene laza könnyedséggel jöjjön le róla, az meglepett. A Zu Druid vékony, elegáns hangszóró, igazán szép alkotás, és mint ilyen, gondoltam, válogatós, akár az általam ismert leggyönyörűségesebb dobozok, mint amilyenek a Chario-k, a Sonus Faber-ek. És nem. Ráadásul, ha a rettentő részletes leírás szerint beállítottam a megfelelő helyre, akkor eltűnt minden dobozosság, a falak megnyíltak, és én belecsöppenten egy olyan zenehallgató térbe, ahol a szokásos otthoni akusztikai nyűgök megszűntek.

Na és itt kezdődtek a bajok. Ez a csoda csak akkor működött, ha vigyázban ültem a szoba közepén – ha lehajoltam a CD-borítóért, máris odalett a varázs. Ráadásul így az ablakokat sem lehetett kinyitni, a takarítás is lehetetlenné vált, de ami még ennél is nagyobb gond, hogy nem az adott helyen ülve a hang pocsék volt. Szétesett, érdektelen, néha-néha bántó. Háttérzenélésre teljesen alkalmatlan, ami igen kínos helyzetbe hozott engem.

Zumagas

Mindig azt gondoltam magamról, hogy rengeteg zenét hallgatok, ami igaz is, de már nem úgy, mint régen. Akkor volt időm, hogy odakuporodjak a székembe, balra felhalmozzak egy csomó innivalót, jobbra egy nagy adag rágcsálnivalót, és csak füleltem konokul. Ma egy csomót ülök a számítógépem előtt, dolgozok és fülelek. Szerencsére egészségesen skizoid alkat vagyok, remekül tudok egyszerre több dologra is figyelni, így írás közben igen elmélyült zenehallgatásra is képes vagyok. A Zu Druiddal viszont nem ment ez a mutatvány. Ott állt a szoba sarkában egy pofátlanul szép és jó hangszóró, és rá kellett jönnöm, hogy nekem mégsem jó.

Zu a sarokban


7 thoughts on “Zuzda I – Zu Druid”


%d blogger ezt szereti: