Az élcsapat – személyes Avantgarde Acoustic-történet

1995, Ráday utca, az egykori Merlin Audio bemutatóterme. Velem szemben sose látott fura hangszóró. Oldalt oszlopok, amikről tölcsérek ásítanak rám, alatta meg egy nagy láda, amiben egymás felé forgatott mélyhangszórók dübörögnek. Már a második napja hurcolásszuk ezt a szerkezetet. Állítólag jó, legalábbis P.Q., az angol Audio Note főnöke ezt mondta, és ezért keveredtek ide, a Budapest High End Show-ra a gyártói, a frissen alakult német Avantgarde Acoustic emberei. De csak a küzdelem van vele. A Hyatt szállóban kutya rosszul szólt, ezért került ide most a Merlinbe, hogy itt kísérletezzünk vele, de tök reménytelen a dolog. István sóhajt egy nagyot, azt mondja, hogy hagyjuk a lemezjátszót, kössük be elé inkább a CD-t meg valami tranzisztorosat. Valami Pink Floyd kerül elő, egy drót viszont kicsúszik az erősítőből, de így István kicsit meggyötörve kijelentheti: popzenén, monóban, CD-ről nem is olyan rossz ez az Avantgarde tölcséres.

Évekkel később, már a Liszt Ferenc térre költözött Merlin Audióban ugyanő az, aki az Avantgarde tölcsérest helyére teszi nekem három mondatban. „A nagy E doboz vagy nyolcmillióba kerül, az Avanatgarde Duo meg kettő és fél. Persze nem egyforma a kettő, de a tölcséres azért nagyon közel tud hozzá kerülni. Ja, és a németek nem is hozzám szállítják ki, hanem rögtön a vevőhöz!”

Persze ebben az időben elég sok minden történt, hogy ekkorát fordult a világ az AA körül. Azt egy kicsit durva lenne mondani, hogy megtanultak közben jó hangszórót építeni, hiszen közben én már átéltem életem egyik legnagyobb hifis élményét, amikor a tévéhíradó bemondónőjét szólaltatta meg egy Duo egy mindössze másfél wattra korlátozott teljesítményű Kondo Neiro segítségével. Az a jelenlétérzet! Az a realizmus! Az a hülye szöveg, ami mit szólt!

Szóval az AA-k rengeteget fejlődtek az évek folyamán, pedig az alapkoncepció változatlan maradt. Végy egy jó strapabíró és szépen színezhető ipari műanyagot, aminek a végei ne a megszokott exponenciális, hanem inkább szférikus görbülettel görbüljenek. Egy a magasnak, egy a középsávnak, meg még egy a basszusnak. Basszus, ez az utolsó oltári nagyra sikerült, nem mindenhová fér be, akkor csináljunk helyette egy hagyományos hangszórós szubot a kisebb modellekhez. Ez lett az Uno, a Duo és a Trio.

A valóságban persze sokat változtak, fejlődtek a meghajtók, a szubdobozban nagyjából minden kicserélődött, a beépített hangszórók, a keresztváltó, az erősítők, sőt még maga a doboz is. Amikor több lehetőség nem maradt, akkor megjelent egy kisebb szubtölcsérrel egybeépített sorozat. Aztán megjelent az igazán szubtölcsér, amiből többet is egymásra lehet pakolni, ha elsöprő élményt akarunk. Két tölcsér kis söprés, hat tölcsér kifúj a szobából. Ja igen, és csinálnak elektronikát is. A Model 5 sem hétköznapi szerkezet, a Model 3 sem, és az XA-ra keresztelt mostani elővégfok sem olyan, amit egy átlagos konstruktőr kigondolna.

Persze akadnak egészen elvetemült tulajdonosok is. Nekik nem elég, amit a németek gyártanak. A szelídebbje csak gumipókkal lógatja a tölcséreket az állványra, amitől érezhetően jobb lesz a hang, a merészebbje mindent átkábelez, keresztváltóz, nem átallja egy kisebb AA tölcséres árát rákölteni a tuningra. Az effajta beavatkozásokat nem nagyon szokták bírni a készülékek, kimúlik belőlük az univerzalitás, kezdenek csak az adott láncban működni, egyféle zenén, pontosan meghatározott feszültség mellett, és a Mars legyen a Jupiter házában, de az AA nem. Ezek úgy szólnak, ahogy a gazda akarja. Gyárilag ugye nem túl nagy teljesítményű tranzisztorosokhoz vannak tervezve, de párwattos csövessel is remekek. Igaz, másképp remekelnek. Erről a nagyközönség is meggyőződhetett az egyik Art’ otelben tartott BHES-en, ahol a Merlin szobában szólt az egyik AA úgy, ahogy annak a Merlin szerint szólnia kellett, lenn a ruhatárban pedig úgy szólt, ahogy az Avanatgarde-fiúk szeretik. A kedves látogatók meg ölre mentek a fórumokon, hogy melyik volt a jobb, ahelyett, hogy azon csodálkoztak volna, hogy tudja mindkettőt ez a hangszóró?

Én az első találkozás óta olyan furán vagyok ezzel a márkával. A kinézete rögtön levett a lábamról. Tényleg avantgárd, tökös és dögös, de mégis van benne légies báj. A legjobb német formatervezői hagyományokat látom bennük, ráadásul generációról generációra egyre jobban néznek ki, ügyesebben épülnek fel és össze, és helytakarékosabbak. Mindezek ellenére sose kívántam, hogy egy ilyen AA tölcséres betelepüljön a szobámba. Túlzásnak éreztem még az Uno helyigényét is, bár egyszer egy kicsi Mezzo elgondolkoztatott, de mégse. Szóval szívfájdalom nélkül asszisztáltam többeknél AA-fel- és beállításban, hazahozatalban Németországból, eladásban Németországba. A rajongásom kimerült abban, hogy néha belelapoztam a réges-régi Avantgarde-katalógusba. Ó, az a papír, az a nyomás, az az elegancia! Na jó, mai szemmel már kicsit ciki a Duóra áhítattal felnéző porcelánkutya a sarokban, de nem szégyellem, hogy akkoriban több névvel és címmel is regisztráltam magam a cég honlapján, hogy többet is küldjenek nekem belőle.

Az egyik akkori e-mail címem még ma is él, így történhetett, hogy egy reggelen ott figyelt a virtuális postaládámban a levél, ami a legújabb Avantgarde doboz, a Zero 1 megszületéséről értesített. Az első gondolatom az volt, hogy nekem egy ilyen kell, a második az, hogy már megint nagyon beletrafáltak a tutiba a németek. Megalkották azt a rendszert, amit egyaránt imádni tud egy megátalkodott hifista és egy botfülű, de amúgy menő lakberendező. A méter magas, fél méter széles objektumot nem kell kerülgetni, minden szobában elhelyezhető. Mindez úgy, hogy a közép és a magas tartomány továbbra is tölcséres. Érzékeny is a doboz, 104 dB-es, de ezúttal ezzel cseppet sem kell törődnünk, mert a Zero 1 aktív. A szubtartományt valamilyen, 400 wattos, D osztályú erősítőre bízták, annak kell húzni-vonni a harminccentis mélynyomót, de a tölcséres hangszórók különlegesebb erősítőt kaptak. Az XA erősítők védjegyezett kapcsolására épülnek, és darabonként 50 wattot adnak ki magukból. Kapunk még mindent állító, végtelenül kifinomult aktív keresztváltót, beépített D/A konvertert meg egy olyan funkciót, hogy a mesternek beállított doboz wifi útján szépen átküldi a lezenélni valót a szolgadoboznak. Ez mínusz elég sok kábel lehet; öröme a pénztárcának, ha valami jobb madzagban gondolkodunk; öröme a lakberendezőnek, mert mínusz elég sok madzag; és nagy-nagy bánata a porrcicáknak, amik imádnak megülni a kábelek hajlataiban. Na és hogy szól? A 6 moons lengyelje szerint, aki olyan szárazon ír, hogy ahhoz képest az Atacama-sivatag egy buján zöldellő pálmaház, jól – ami ez nem jelent semmit, de tavasszal kiderül…