A hifisták igazán rémisztőek tudnak lenni. Az a fajta, amelyik becsukott szemmel, láthatóan valamire rettentően koncentrálva hallgat zenét. Ennek súlyosbított formája az, amikor hifi kiállításon teszi, és közben jól hallhatóan gyűrögeti a kezében a nejlonzacskóját. Aztán valami végtelenül elcsépelt zeneszám milliószor hallott frenetikus részénél felpillant és megjegyzi - Ez igen! Ugyanez a reakciója arra is, ha egy szubbasszus sugárzó jól meglengeti a szobában a levegőt, és érzéki könnyeket csal a szemébe egy finoman csilingelő magashangszóró trillázása is. Attól tartok, ezek az emberek nem hallják a zenét. Csak részleteket belőle. Egyszerre nem tudják befogadni, hol erre, hol arra koncentrálnak: - Óh,...