Egy hifis kalandjai a tárgyak világában

Hallgassunk a csajokra

Hallgassunk a csajokra

A hifisták igazán rémisztőek tudnak lenni. Az a fajta, amelyik becsukott szemmel, láthatóan valamire rettentően koncentrálva hallgat zenét. Ennek súlyosbított formája az, amikor hifi kiállításon teszi, és közben jól hallhatóan gyűrögeti a kezében a nejlonzacskóját. Aztán valami végtelenül elcsépelt zeneszám milliószor hallott frenetikus részénél felpillant és megjegyzi – Ez igen! Ugyanez a reakciója arra is, ha egy szubbasszus sugárzó jól meglengeti a szobában a levegőt, és érzéki könnyeket csal a szemébe egy finoman csilingelő magashangszóró trillázása is.

Attól tartok, ezek az emberek nem hallják a zenét. Csak részleteket belőle. Egyszerre nem tudják befogadni, hol erre, hol arra koncentrálnak: – Óh, micsoda mély, óh, micsoda magas! A-B tesztben csak egy dolgot hallanak meg. Ha az ember közli velük, hogy igen, de még ez és az is megváltozott, valamint a hangkép egésze elbillent erre vagy arra, és ismét bemutatja a változást, akkor felfogják, de maguktól nem ismernének rá. Szóval férfi hifisták.

Merthogy a csajok és a nők, még ha hifiznek is, nem ilyenek. Ők egyszerre hallják a zenét, és azon belül vannak nekik a részletek. A legtöbben annyira nem értik, hogy a hímneműek mit pöcsörésznek annyit az apróságokkal, amelyek annyira magától értetődőek nekik, hogy inkább hagyják a fenébe az egészet, olyan igazi macsó sportnak gondolva ezt a hifizést.

Tinédzser korom végén a sors megadta, hogy önálló lakásba költözzek. A berendezése rémes házgyári szürke padlószőnyeg volt, egy hűtő, a hálóban gumimatrac mint ágy, egy fantasztikus barátnő és a nagyszobában egy, koromhoz és pénztárcámhoz képest igen komoly hifiberendezés meg pár száz lemez. Persze napokat töltöttem installálással, hogy a mélyek meglendüljenek, a magasak meg csilingeljenek, ahogy azt kell meg a szaksajtó megírta, ahogy a haverok elvárják. Éppen hatodszor hallgattam meg az éppen aktuális nagyonmenő Dire Straits számom legizgalmasabb negyven másodpercét, hogy rájöjjek, melyik villásdugóállásban szól a legjobban a Rega 2-esem, amikor a barátnőm, K. Bea átszólt a szomszéd szobából, ahol a matracon amúgy éppen Kafkát olvasott, hogy mit vacakolok már, az előbb sokkal jobban szólt. Ő azt ott, a másik szobában, valami egész másra figyelve hallotta. Óriási égés volt. Na, azóta nem vagyok hifista.

K.Bea
K.Bea


3 thoughts on “Hallgassunk a csajokra”

  • Szia!

    Az én tapasztalom nem egyezik ezzel a cikkel. Körülöttem lévÅ‘ lányok/nÅ‘k, nem hallanak, meg olyat sem, hogy a szoba akusztikájából fakadóan az egyik oldalon telt, búgó mélyek vannak, a másik oldalon pedig kopogó üres hang. Szóval azt h hogy dugod be a villás dugót a csatiba az olyan apró finom dolog, hogy nagyon kivételes füllel/érzékekkel kell rendelkeznie a hallgatónak ahhoz, hogy észrevegye. Én magamat, úgytartom, hogy a részleteket figyelem, (ez alatt értem az apró finomságokat), azért, hogy csukott szemmel minél részletgazdagabb képet/filmet tudjak magam elé vetíteni és ezáltal sokkal több “érzelemet tudjak elÅ‘hozni magamban.”

    Ãœdv.: Ramon

    • Na pont errÅ‘l írtam. ElÅ‘ször is a legtöbb rendszeren a villásdugó fordítás éppenhogy nem apró hangzásbeli változást hoz. Másodszor a nÅ‘k nem a részletekre figyelnek, pláne nem behunyt szemmel, hanem az egészre. Abban benne van a szobaakusztika is, de ez is csak részlet, ami fontos, az a teljes egész. Ezt pedig ritkán tudják hallani a férfiak.


%d blogger ezt szereti: