Egy hifis kalandjai a tárgyak világában

Hónap: 2013 szeptember

Zu a kopár helyen – avagy Sean Casey tippjei saját tervezésű hangdobozának a beállításhoz

Zu a kopár helyen – avagy Sean Casey tippjei saját tervezésű hangdobozának a beállításhoz

Ócsó lemezjátszó – bár ilyen gyönyörű Luxmanokat lehetne felénk is venni – egyszerű receiver, meg a végén egy pár Zu Soul.

Tök úriember

Tök úriember

Már a hifi sem a régi, már egy rendeset összeveszni sem lehet. Tessék, tegnap megírtam a Micromegáról, hogy tök jó lett volna nekem valamikor húsz éve, a tulaja meg jól megírta, hogy neki meg miért tök jó most. Az a szörnyű igazság, hogy mindkettőnknek tök […]

Plexiálom – Micromega Duo.CD 3 CD futómű

Plexiálom – Micromega Duo.CD 3 CD futómű

Jujuj! Bekerültem a Nagy Hifi Hű-Meg-He erdejébe.

Na jó, nyugi. Azért nem teljesen ismeretlen ez a hely, jártam, sőt éltem-éldegéltem is itt,  csak akkor nem így, hirtelen egy varázsütésre, egy plexilap záródására kerültem ide, hanem szépen apránként. Most viszont ez a Micromega CD futómű hirtelen visszaröpített vagy két évtizedet.

Micromega Duo CD

Akkor úgy gondoltam, hogy a hifizés abból áll, hogy egy nekünk tetsző kis univerzumot építünk, amiben a kedvenc zenéink szólnak. Én egy nagyon-nagyon levegős, melegbarna, a hangszórók vonala mögé épülő főszínpadot akartam, de úgy, hogy a hangélvezet azért belengje az egész szobát. A mélyek öleljenek körbe lágyan, de kontúrosan, a magasak csilloghatnak, de sose szúrjanak, ja és és a legszarabb metál lemezeim meg a Dire Straits  is így szóljon, meg a könyvtárból turkált Bartók összkiadás Zenéjének kedvenc három perce.

Micromega. Érted?
Micromega. Érted?

Elég ügyesen lépkedtem előre a kitűzött cél felé, a Marantz hangboboz meg az erősítő jó partner volt, a legnagyobb gondot az okozta, hogy a Rega Planarból kiszedjem a belső barázda torzítást az Iron Maiden koncertlemezen. Közben persze tájékozódtam a hifi aktuális állásáról, Hifi Magazint már megjelenése napján kiolvasva csusszant a zenehallgató kanapé mellé, minden hifi kiállítás alaposan végignézve és tudálékosan megszakértve, na és hajnalokig nyúló fülelések a haveroknál. Közben meg álmodozás, micsoda zenegépezeteket vennék, ha tehetném.

Például ilyen Micromegát. Ezt a minden kortársától különböző, minden porcikájából a csúcstechnológiát sugárzó méregdrága csodamasinát. Az, hogy két dobozba van szétszedve a CD játszó, önmagában rettentő dekadens és úrias dolog volt 1991-ben. Akkor még hol voltak a filléres kínai D/A konverterek, hol volt az Ebay, ahonnan boldog-boldogtalan rendelhet ilyet, hol volt még az internet…  Tessék csak elolvasni a Hifi Magazin tesztjét, abból minden fontos dolog kiderül, én meg majd utána mesélek tovább.

Meridian 200/203
    Micromega Duo CD/BS

        Egyet mondunk, kettő lesz belőle: szedjük ki a  lemezjátszóból  az
    elektronikát, és akkor egy doboz helyett kettőt lehet eladni. Nincs is
    ebben semmi újdonság.
        Legfeljebb   annyi,   hogy   most   már    nem    a    hagyományos
    LP-lemezforgatóból "építjük ki" a RIAA-korrektort (ahogyan ezt  a  sok
    évtizedes hifi-gyakorlat diktálja), hanem  az  ezüstlemez-játszóból  a
    Digitális/Analóg átalakítót. Manipulációnknak mindkét esetben  ugyanaz
    a lényege: jobb és egyúttal drágább készülékekhez jutunk.
        Hogy miért drágább a külön futómű/DAC, azt könnyű megérteni.  Hogy
    miért jobb - arra nézve  az  elektroakusztika  pillanatnyilag  nemigen
    kínál magyarázatot. A mi pórias észjárásunk azt mondatja velünk, hogy:
    egyszerűen  csak  nagyobb  a  felhajtás,   tehát   a   gyárak   jobban
    odafigyelnek,  következésképpen  precízebb  készülékeket  produkálnak.
    Tény, hogy a különépített CD-futóművek és Digitális/Analóg  átalakítók
    - minden  elmélettel  DAColva  -  valóban  szebben  zenélnek,  mint  a
    szimpla, egydobozos CD-játszók. A következő lépés  értelemszerűen  az,
    hogy a mechanikát és az elektronikát is tovább trancsírozzák, kiemelik
    belőlük a tápegységet, meg még amit csak lehet (már láttunk rá  néhány
    példát), és akkor a két dobozból rögvest négy-öt is lesz. Dehát  a  jó
    öreg  analóg  lemezjátszóval  is  ez  történt,  ma  már  alig  győzzük
    összeszámlálni  a   különféle   rész-egységeit:   futómű,   tápegység,
    RIAA-korrektor,  tápegység,   head-amp,   tápegység...   A   digitális
    lemezjátszó is még sok szép átalakuláson mehet keresztül, csak  várjuk
    ki a végét.
        Egyelőre  azonban  maradjunk  meg  a  két   doboznál,   vagyis   a
    futómű/DAC-nál. Ilyen különleges  ezüstlemezjátszóval  köthetünk  most
    ismeretséget, éspedig nem is egy készlettel, hanem mindjárt  kettővel,
    a brit Meridian 200/203-mal és a gall Micromega Duo CD/BS-sel. Mindkét
    készlet ára meghaladja a 200 ezer forintot. Ennyi pénzt kiadni csaknem
    istenkáromlással ér fel, dehát léteznek már sokkal drágább  készülékek
    is. Érdekes, hogy mindkettőnek 1-bites (BitStream) az átalakítója.
        Hogy  miért  kértünk  kölcsön  egyszerre   kettőt?   (Éspedig:   a
    Zebraudiotól, illetve a DATATEAMtől - köszönet érte! ) Nos, nem azért,
    hogy összeugrasszuk őket (mármint a készülékeket), noha  bennünket  is
    érdekel, hogy melyik a jobb, melyik  a  szebb,  melyik  az  előnyösebb
    vétel stb. Csakhát ezek a High End  produktumok  fránya  jószágok  ám,
    olyanok, mint a hangszerek, szépen szólnak, csak másféleképpen szólnak
    szépen, ízlés dolga, ki melyikre szavaz. Ha már egy Linn és egy Roksan
    között sem tudtunk választani, akkor  aligha  mi  leszünk  azok,  akik
    eldöntik az egyaránt jóhírű Meridian és Micromega párviadalát.  Mi  az
    egész "mérkőzésből" azt tartjuk a legfontosabbnak, hogy megismerjük  a
    két, egyaránt jónevű gyártmány hangképét, és ennek  nyomán  felmérjük,
    mire képes a CD-technika 1991-ben.
        Utószó az előszóhoz: csak bámulni tudjuk  a  fene  nagy  eszünket,
    hogy mennyire ráhibáztunk a CD-játszók ártendenciájára. Kezdetben, úgy
    1983 körül  mindenki  azzal  bíztatott  bennünket,  hogy  nyugalom,  a
    CD-készülékek most még drágák, de lesznek majd sokkal olcsóbbak is. Mi
    rögtön  hozzátettük:  "...és   sokkal   drágábbak   is!"   Quod   erat
    demonstrandum, avagy magyarul: így nyerjük meg a lottófőnyereményt is.

 

  Micromega Duo CD/BS

        A Micromegákról gyakran olvassuk, hogy  ezek  a  legkevésbé  cédés
    hangú CD-játszók. Nos, ez a gép a kinézetére is  a  legkevésbé  cédés.
    Fel-lehajtható plexitetejével úgy néz ki, mint egy kicsire sikeredett,
    de egyébként szokványos lemezjátszó. "CD"  a  futómű  típusjele,  "BS"
    (BitStream!) pedig az átalakítóé.

    A futómű

    

        Szó ami szó, elegáns jószág. Praktikusnak annál kevésbé praktikus.
    A    vastag,    nehéz    plexitetőt    kézzel    kell     megmozgatni,
    hátratámasztani-előrehajtani,  ehhez  körülbelül  2  (két)  kézre  van
    szükség,  a  harmadik  kezünkkel  a  CD-t   tesszük   rá   a   csupasz
    motortárcsára, a negyedikkel a leszorítókorongot tesszük  a  tetejébe.
    Ez idáig  rendben  is  volna,  ha  közben  nem  maradna  fedetlenül  a
    kiolvasófej himbája, körülötte nyílással, amelyen keresztül  rá  lehet
    látni a mechanika-működtető áramkörre - a Jóisten óvjon meg bennünket,
    hogy véletlenül beleejtsünk valamit a lyukba, az sokba kerülhet.
        Az előlapon  egyetlen  sorban  helyezkednek  el  a  kezelőszervek,
    (köztük a hálózati kapcsoló), valamint a  kijelző.  Hogy  ne  lehessen
    könnyen hozzájuk férni, a tervezők csinos kis mélyedésben helyezték el
    az egész klaviatúrát, a gombok teljesen egyformák, nem  is  emelkednek
    ki - az egyszerű számológépek  tasztatúrájára  emlékeztetnek.  Persze,
    könnyen járnak, mert jóminőségű mikrokapcsoló van mögöttük. De  ahhoz,
    hogy a feliratukat elolvashassuk, úgyszólván az asztalra kell hasalni,
    előrefelé mutató mozdulatokkal böködve a gombokat. Az egyszerűség szép
    dolog, de a Micromegához képest még a Meridian is valóságos ergonómiai
    remekmű.
        A gomboknak különben ez a sorrendje: ki/bekapcsoló  (most  a  sort
    megszakítva két zöld LED és a  kijelző  következik),  majd  a  kijelző
    időváltó  gombja,  aztán  Programozás  (a  programhelyek  száma   20),
    Léptetés  hátra,  Gyorskeresés  hátra,  Szünet,  Gyorskeresés   előre,
    Léptetés előre, Stop, Lejátszás, Ismétlés. A két LED közül,  amelyeket
    említettünk, az egyik a plexitető helyzetéről tudósít (jelzi, ha nincs
    lehajtva), a másik pedig az esetleges hibákról (ERROR). A Szünet és az
    Ismétlés funkciót  szintén  egy-egy  LED  indikálja.  A  kijelző  igen
    egyszerű: vagy a műsoridőt mutatja, vagy a műsorrész számát.
        A kézhezálló kis távvezérlővel minden funkciót működtetni lehet.

    Az átalakító

    

        Ez is fölöttébb elegáns. Karcsú, hosszúkás,  grafitszínű négyzetes
    hasáb, szobadísznek is  elmenne.  Előlapján  két  nyomógomb,  középütt
    két-két LED. Az egyik kapcsolóval a  bemenetek  között  választhatunk.
    (optikai bemenet: piros fény, koaxiális:  zöld  fény),  a  másikkal  a
    kimeneti  jel  abszolút  polaritását  változtathatjuk.  Érdekes,  hogy
    bekapcsoláskor a készülék mindig  a  fordított  fázissal  "ébred  fel"
    (piros fény), át kell kapcsolni zöldre, akkor általában tényleg jobban
    szól.
        A hátoldalon hálózati kapcsoló,  optikai  és  közvetlen  digitális
    bemenet, valamint a hangfrekvenciás  kimenet.  Az  RCA  hüvelyek  mind
    aranyozva vannak. A készülékhez optikai és koaxiális  csatlakozókábelt
    mellékelnek.

    Felépítésük

        A Meridiannál azon sopánkodtunk, hogy nem a kellő  rajzot  kaptuk.
    Hogy ez ne fordulhasson  elő,  a  Micromegától  semmiféle  rajzot  nem
    kaptunk, a Datateam szívós közbenjárására sem.
        A készüléket mindenesetre kibontottuk,  és  egy  igencsak  eredeti
    mechanikát találtunk benne. A meghajtómotor és a kiolvasófej  ugyan  a
    Philipsé, de itt egy szépen megmunkált, robusztus alumínium  öntvényen
    helyezkednek el. Még egyszer hangsúlyozzuk: nagyon szép  munka!  Ez  a
    váz hordozza a motor és a kiolvasófej vezérléséhez szükséges  áramköri
    lapot is.
        A mechanika három bakon áll. Két ponton gumiszerű  ágy  tartja,  a
    harmadik ponton pedig egy jókora csapágygolyó. A  golyónak  van  ugyan
    fészke,  de  meg  tud  emelkedni  rajta.  Ez   azért   hasznos,   mert
    szállításkor, amikor az öntvényt csavarokkal kell rögzíteni alulról, a
    becsavarás pillanatában a váz kissé megemelkedik - és ebben a fázisban
    a golyó hajlamos rá, hogy elszabaduljon, és  ide-oda  guruljon  a  gép
    belsejében. Ilyenkor ki kell bontani a  készüléket,  és  megkeresni  a
    golyót az  áramköri  lapok  alatt.  Mi  is  több  kellemes  negyedórát
    töltöttünk a golyó utáni hajszával.

    

        A futóműben még két panelt találunk.  Az  egyik  az  előlapra  van
    felszerelve, ez hordozza a kijelzőt és az azt  működtető  áramkört,  a
    kapcsolókat és azok áramköreit. Egy nagyobb, de szinte  üres  panel  a
    digitális  részt  tartalmazza.  Gyakorlatilag   semmit   sem   tudtunk
    kideríteni róla.
        A D/A konverter (ha kihúzzuk a dobozából) egyetlen hosszú, keskeny
    áramköri lap, amelynek  hátoldalán  egy  fémlapra  van  felerősítve  a
    toroid kivitelű transzformátor. A panel magába foglalja a tápegység  5
    egyenirányító-egységét, az utánuk következő 8 darab IC-s stabilizátort
    és a tulajdonképpeni digitális/analóg áramköröket. Meglepő, de itt nem
    Philips  IC-ket  találunk,  hanem  Yamaha,   Motorola,   RCA   és   TI
    gyártmányokat.  Ezeken  kívül  23   tranzisztort   számoltunk   össze,
    valószínűleg  ezek  erősítik  az  analóg  jelet,  és  ezek  képezik  a
    szűrőket.
        Az igen szűkszavú kezelési útmutatóban kitérnek  rá,  hogy  a  DAC
    bonyolult  stabilizátorokkal  rendelkezik;  hogy   a   hangfrekvenciás
    fokozatot   hagyományos   bipoláris   technikával    építették    meg,
    visszacsatolás nélkül, tisztán "A" osztályú  rendszerben;  és  hogy  a
    kimeneti impedancia igen alacsony.

    Méréseinkhez

        Hogy ott  folytassuk,  ahol  abbahagytuk:  a  kimeneti  impedancia
    tényleg rendkívül csekély. Erre az elektronikára még a Meridiannál  is
    jobban   vonatkozik,   hogy   egyetlen   potméterrel   közvetlenül   a
    teljesítményerősítőre    csatlakozhatunk    vele.    Nagyon    hasznos
    tulajdonság! A kimeneti feszültség is rendben van.
        A linearitásra  vonatkozó  megjegyzéseink  is  ugyanazok,  mint  a
    Meridiannál: a zaj ugyan magasabb, de a  jelalak  hűségesebb,  mint  a
    sokbites rendszerekben.
        A frekvenciaátviteli  sáv  azonban  már  nem  annyira  szép,  mint
    vártuk. A jellege ugyanaz, mint a Meridiané,  de  a  görbe  már  15kHz
    körül esni kezd, és valamelyest kilép  a  ±0,2dB-s  tűrésmezőből.  Nem
    mintha  ez  olyan  veszélyes  dolog  volna,  dehát  itt   igen   drága
    készülékről van szó, elvárjuk, hogy a specifikáció  szentírás  legyen.
    Hasonlóképpen: bajaink vannak a jel-idegenfeszültség aránnyal.  A  két
    csatorna  között  durva  (jó  10dB-s)  különbség  mérhető,  még   Stop
    üzemmódban is! Ez nem a rendszer lényegéből  következik,  feltehetőleg
    az analóg áramkörök valamelyik aktív (vagy passzív?) eleme okozza.  Az
    ebből fakadó hiba  több  más  paraméterre  is  kihat.  Megintcsak  azt
    mondjuk: a dolog nem veszélyes - csak illetlen.
        Az áthallási csillapítás megfelelő.
        A torzítások (harmonikus és intermodulációs) igen alacsonyak,  bár
    itt-ott kötözködni lehetne, hogy valóban teljesítik-e a specifikációt.
        A négyszögjel-  és  impulzusfotók  rendben  vannak.  A  hibajavító
    rendszer megfelelően működik, a hozzáférési idő egy kicsivel  rövidebb
    az átlagosnál.
        Összegezve: reméljük,  hogy  a  bal  csatorna  magasabb  zaja  (és
    minden, ami ezzel jár) csupán egyedi hibára vezethető vissza.
Szeánsz

    

        Melyikkel  is  kezdjük?  Úgy  döntöttünk:  mindkettővel.   A   két
    futóművet  azonos  asztalkákra  raktuk,  melléjük  odatettük  a  saját
    átalakítójukat,  és  zeneszámonként  váltogatva  kapcsoltuk  őket   az
    erősítőre - hadd DAColjanak egymással.
        Nem, nem azért, hogy  párviadalt  provokáljunk  közöttük.  Tudjuk,
    hogy amikor átlépjük egy Bizonyos Kategória határát (és  most  jócskán
    átléptük), akkor egyszeriben más  megvilágításba  kerülnek  a  dolgok.
    Csak nagyon hosszadalmas kínlódás árán lehet felelősséggel dönteni két
    "ász" között - márpedig amiket most a kezünkben tartunk, azok  tényleg
    ennyire magasértékű kártyák.  (Folytatva  e  hasonlatot,  a  kétszerte
    drágább Meridian 600-as kombó és a háromszorta drágább Micromega  Trio
    legalább  is  aduászok  volnának.   Törhetjük   a   fejünket,   milyen
    kártyalapnak nevezzük akkor a Wadiát és a Thetát. Dzsolidzsókernek?)
        Ízlés dolga, ki melyiket választja két autentikus  hangkép  közül,
    márpedig  annyit  előrebocsáthatunk,  hogy  mindkét   CD-játszónak   a
    hangképe  szerintünk  is   autentikus,   azaz   hiteles,   öntörvényű,
    méltánylandó. A Linn  Sondek  és  a  Roksan  lemezjátszó  tesztje  már
    megtanított bennünket arra az igazságra, hogy az alma nem  feltétlenül
    jobb almának, mint  a  körte  körtének.  Mi  elsősorban  arra  voltunk
    kíváncsiak, mire képes a CD-technika  ma,  bevezetése  után  8  évvel,
    kétszázezer forintért,  az  alapgépek  árának  tízszereséért.  Persze,
    játéknak sem utolsó dolog megismerni  e  kifinomult  hangszerek  zenei
    világát, felfedezni erényeiket, kimutatni hibáikat.
        A tesztműsor ugyanaz volt, mint az olcsóbb gépek  szeánszán  (lásd
    majd a tesztrovatban), tehát az Opus3 demólemez, a Carmenből a nyitány
    és  a  gyermekkórus,  popzenének  Trini  Lopez  slágerszáma,   továbbá
    Beethoven egyik zongoraversenye és a  Rigolettóból  egy  tenorária.  A
    hangsugárzó a JMlab OLymp volt, az erősítő az Audio Innovations Series
    500.

    I. Meridian Kontra Micromega

        Meridian 200/203, Nagyon jó. Erőteljes mélyek,  pregnáns  közepek.
    Egyre jobbnak hallom ugyanazokat a  felvételeket.  Végre  megvannak  a
    magashangok,  amik  a  CD-ről  mindig   hiányoztak.   Ez   a   hangkép
    sztereóbbnak tűnik, de picit mattabb. Az  ének  komorabb,  lassabb.  A
    basszus erőteljesebb.  Az  operán  lendületes  mélyek,  kár,  hogy  az
    erősítő nem győzi szusszal. Ezzel együtt, inkább a másikra szavazok. *
    Nekem egyre inkább a Meridian tetszik. (Noha mind  a  kettő  klasszis,
    ezekről valóban megszólalnak a  magashangok  is!)  A  basszus  azonban
    mindenképpen a Meridianon jobb, ezáltal tisztábban ki  tudom  venni  a
    hangszerek testét, és a zenekarnak is jobb a tartása. A taps magasabb,
    csengőbb. Kulturáltabb. Életszerűbb. A színpadot jobban látom (habár a
    másiknak is igen jó a színpada). A tér, a levegő itt több. A tenorhang
    mögött a hangszereket is hallom. * Hasonló a véleményem.  Kezdetben  a
    Micromega tetszett jobban, később átpártoltam a  Meridianhoz.  Jobb  a
    tere és "dögösebben"  szól.  *  Én  az  ellenkező  irányban  mozogtam,
    először  megnyert  a   Meridian   lendülete,   élénksége,   egészséges
    hangkaraktere, nyíltsága. De úgy érzem, néhol kissé üresen szól, nincs
    elég súlya. Operán hiányolom a Linn-féle  "basszusjátszó  képességet".
    Egyébként szép tiszta hang,  csak  a  legteteje  rezeg  be,  ott  néha
    csörömpöl. De még a vonósai is szépen szólnak. (Néhol azért egy kicsit
    harsányak.)  Nagyvonalú,  sok  minden  megszólal  rajta,  a  zongorája
    kitűnő, de a hangkép teteje nem elég finom. A  hallgathatóságával  még
    mindig nem vagyok kibékülve. Még mindig CD-játszó, mégha jobb is, mint
    amiket eddig hallgattunk.
        Micromega  Duo.  Mégis  inkább  hozzá  húzok.  Szebb,   világosabb
    magasak, a Rigoletto félelmetesen jól szól. A mélye azonban  kevesebb.
    Popzenén szuper! Cseng-bong, végre magashangokat hallok a  CD-ről  is.
    Carmen nyílt, finom magasak, a  mélyeket  megint  keveslem,  *  Ez  is
    kitűnő, nem találok benne  hibákat.  *  A  Micromegáé  nagyon  ismerős
    hangkép, a régi analóg  felvételekre  emlékeztet.  Nagyon  jó.  Később
    azonban hiányérzetem támad, nem tudom megfogalmazni, miért. A magasait
    keménynek érzem. Sokkal több hibát kihoz, néha torzításszerűen, amit a
    Meridianon nem hallottam. A magasai szépek, a fúvósokon sok  részletet
    lehet kivenni, és egy ideig ez a gép tetszett jobban.  A  két  hangkép
    egyébként erősen eltér, nem lehet összecserélni őket. *  Nagyon  puha,
    analógos hangkép. A tranziensek nem elég gyorsak, le vannak kerekítve,
    de nagyon kellemesek. Ahol a Meridian csörög, ott ő inkább egy  kicsit
    lenyeli, legömbölyíti a felső sávot, emiatt tovább  is  megy,  viszont
    nem annyira analítikus. Szóval, adva van egy hiba, amelyet egyikük sem
    tud  tökéletesen  kiküszöbölni,  csak   más-más   módon   kezelik.   A
    Micromegának a  basszustartománya  is  analógosabb  (nem  a  legmélye,
    inkább  a  felső  basszusa).  Tömörebb   hangkép,   kissé   ködös,   a
    durvaságokat elretusálja. Jól hallgatható, s  végülis  ez  az,  amiért
    mellette döntök.
        A szavazatarány 2:2, (habár a Meridianra  adott  voksok  valamivel
    határozottabbak   voltak).   Érdekes,   most   nem    érvényesült    a
    frakciófegyelem,    amennyiben    társaságunk     komoly-,     illetve
    könnyűzenekedvelő tagjai nem különültek el: "keresztbe  szavaztak".  A
    két CD-játszó között tehát nem a műfajok döntenek,  nem  az,  hogy  ki
    milyen fajta zenét szeret. Másutt rejlik a különbség.
        Egyhangúlag megjósoltuk: ezek a CD-játszók egészen biztosan sokkal
    jobbak, mint etalonunk,  a  Pioneer  PD-91-nél.  Lássuk,  tényleg  így
    van-e.

    II. Meridian Kontra Pioneer

        Miután  a  Meridian  és   a   Micromega   "kombója"   egyenértékű,
    elegendőnek láttuk,  ha  csak  egyiküket  állítjuk  szembe  a  Pioneer
    PD-91-gyel. Különben nagyon elhúzódott volna a  szeánsz,  márpedig  az
    ember  koncentrációs  képessége  egy  idő  után  összeomlik.  A  DACos
    futóműveket  ebben  a  menetben  csak  a  Meridian  képviselte.  Azért
    döntöttünk mellette,  mert  szokványosabb(!)  a  hangja.  A  Micromega
    sajátos,  analógos  jellege  némiképp   eltér   az   általunk   ismert
    CD-hangtól, és ezzel túlságosan magára vonja  a  figyelmet,  az  ember
    túlságosan is a karakterkülönbségre koncentrál,  s  könnyen  fül  elöl
    téveszti a  minőség  egyéb  összetevőit.  A  Meridian  tónusa  kevésbé
    szokatlan, könnyebben össze lehet vetni a többi CD-játszó hangjával.
        Meridian  200/203.  Sokkal  jobb!  Felüdülés   hallgatni.   Minden
    paraméterében felülmúlja a Pioneert! * Egyből meghallani, hogy drágább
    rendszer. Nagy differencia dinamikában, finomságokban, sávszélességben
    - mindenben! * Részletezőbb, levegősebb,  a  hangszerei  elkülönülnek.
    Nyugodtabb. Elegánsan könnyed. * Vidámabb (holott nekem  az  előbb,  a
    Micromega ellenében  még  kissé  komornak  hatott!).  Megfogottabb.  A
    magasai finomabbak. Tipikusan úgy szól, mint a Pioneer az alapgépekhez
    képest. A tér széjjel nyílik,  minden  irányban.  Nem  annyira  durva.
    Nagyvonalúbb. Lágy. A tenor hangja csak úgy röpdös a  levegőben  -  és
    sehol sem bántó.
        Pioneer PD-91. Már  első  megszólalásakor  éreztem,  hogy  ez  nem
    ugyanaz, mint amit eddig hallgattunk. Nyers, a magasa kapar, nem cseng
    ki, a mélye kevesebb. A Rigoletto tenorja matt, erőlködik. * Az  egész
    dinamikatartomány összeomlik. A magasai szúrósak.  A  finom  részletek
    elvesznek. Nem elegáns. * Főleg élénkségben és nyitottságban marad  el
    a másik mögött. A vonósai sem jók. A zene sokat veszít a  szépségéből.
    * Zavarosabb, leragadósabb. A  sávja  szűkebb.  Nem  elég  nagyvonalú.
    Kissé göröngyösen szól (ki hitte volna).  MM  hangszedő  az  MC  után.
    Lassabb. Túl direkt. Közeltéri. Nem annyira színes, mint  a  másik.  A
    tenor túlságosan betölti a színpadot,  eltakarja  a  zenekart,  aztán,
    amikor elhallgat, amazok egyszercsak beszaladnak. A hegedűk durvák, az
    fff tolakszik.
        Van egy jó hírünk meg egy rossz  hírünk.  (Előbb  a  rosszat  kell
    elmondani, ugye.) Hát szóval:  jelenleg,  a  CD  nyolcadik  évében  az
    alapfokú CD-játszók már éppúgy elmaradnak a DACos  futóművektől,  mint
    ahogy  a  tojáshéj-lemezjátszók  is  elmaradnak  a  Linnektől   és   a
    Roksanoktól. Az Olvasót aligha fogja vígasztalni, hogy egy  kicsit  mi
    is le  vagyunk  hangolva,  miután  rájöttünk,  hogy  még  a  mi  nívós
    etalonunk sem produkál többet, mint a lemezjátszók hierarchiájában egy
    közép-Thorens vagy egy Rega.
        A  jó  hír,  legalábbis  számunkra,  az  a  felismerés,   hogy   a
    CD-technika bizony fejlődőképes. Amit mi itt és  most  hallottunk,  az
    egyszer még sok ember számára hozzáférhető lesz, józanabb áron.

    III. Cserebere

        Az ember kíváncsi lény, a hifista kíváncsi ember  -  persze,  hogy
    érdekelt  bennünket,  hogyan  is  szólhatnak  a  futóművek/DAC-ok,  ha
    keresztbe cseréljük őket. Vajon minden további  nélkül  kompatibilisek
    egymással? Vagy pedig a házasságuk nem véletlenszerű, hanem igenis  az
    égben   köttetett,   és   a   futóműveket   csak   ásó-kapa-nagyharang
    választhatja el a hozzájuk rendelt  D/A  átalakítótól?  (Hogy  követni
    lehessen a játékot, szögezzük le, hogy  a  kombókat  mindig  a  futómű
    márkanevével jelöljük. Meridianon  tehát  itt  most  a  200-as  futómű
    értendő, a Duo BS konverterrel párosítva.)
        Mellesleg,  a  cserebere  folytán  az  árkategóriákat  is  jócskán
    összezavartuk, ugyanis az egyik cégnek jóval  drágább  a  futóműve,  a
    másiknak meg az átalakítója. A Meridian  futómű  a  Duo  konverterével
    kötött  házasság  után  már  "csak"  175  ezer   forintba   kerül,   a
    Micromega-gépezet viszont a Meridian DAC-cal már felmegy  250  ezerre.
    (A különbségükből kijön egy komplett hifi-berendezés.)
        Lehet, hogy ekkor már egy  kicsit  fáradtak  voltunk,  tény,  hogy
    ahányan voltunk, annyi felé beszéltünk. Volt, aki szerint mind  a  két
    gépnek jót tett  a  csere,  a  Meridian  finomabb  lett,  a  Micromega
    nyitottabb.  Mások  szerint  a  Meridiannak  használt   a   dolog,   a
    Micromegának ártott (vagy  fordítva).  Még  az  a  racionális  érv  is
    elhangzott, hogy értelemszerűen az a kombó a jobbik  -  amelyik  többe
    kerül. A Szerkesztő itt eléggé el nem ítélhető  módon  magának  tartja
    fenn az utolsó szó jogát, miszerint a csereberével egyik gép sem  járt
    igazán  jól,  s  bár  a  muzikalitásuk  megmaradt,  mindkettő   inkább
    veszített az erényeiből: a Meridiannak kissé alábbhagyott a lendülete,
    a  Micromega  pedig  már  nem  szólt   annyira   analógosan.   Monogám
    készülékek, ragaszkodnak a párjukhoz. Ők nem  egyetlen  forró  éjszaka
    után házasodtak össze, nászukat hosszú jegyesség előzte meg.
        Egyvalamiben azért mégis megegyeztünk, és  ez  váratlan.  (Nem  az
    váratlan, hogy egyetértettünk, hanem hogy miben értettünk egyet.)
        A 200/203, illetve a Duo CD/BS meglehetősen eltérően szól.  Amikor
    a két  kombót  összekeverjük,  a  különbség  valamelyest  csökken,  de
    korántsem oltódik  ki.  Tehát  akkor  melyik  fődarab  a  hangkarakter
    letéteményese?  Melyik  tartja  meg  inkább  a  Meridian,  illetve   a
    Micromega jellegzetes tónusát: a futómű (az idegen DAC-cal),  avagy  a
    DAC (az idegen futóművel)? Bármennyire meglepő:  elsősorban  a  futómű
    az, amelyiknek "hangja van"! Több múlik rajta, mint az átalakítón!
        Pedig, mint tudjuk,  a  CD-transzport  tulajdonképpen  semmit  sem
    csinál. Akárcsak a hagyományos lemezjátszó-futómű,  amelytől  a  70-es
    évek közepéig éppen csak azt várták el, hogy ne dübörögjön, s hogy  ne
    nyávogjon. Egyéb hibát fel sem tételeztek róla.

                                                                       HFM

Most pedig itt van az asztalomon ez a Micromega és nagyon nehezen barátkozom vele. A felülről töltés meg a jó nehéz plexilap, meg a leszórító kisplexi, aminek a csodás újjászületéséről itt lehet olvasni, az teljesen rendben van, hiszen a jó hangért sok cuccnál igencsak meg kell szenvedni. A mélyedésbe rejtett jól megnyomandó fóliás gombok sem olyan rosszak, mint gondolnánk, a kijelző pedig teljesen rendben van.

A kijelző teljesen rendben van
A kijelző teljesen rendben van

Na de ez a hang! Valahogy megpróbál körbevenni, mindenhová befolyni, nagyot mondani, nagyot mutatni, nagyot színezni, nagyot levegőzni. Hasonlót csinál egyik-másik lemezjátszó is, a Micromega pedig hű társuk. Operaelőadást látunk, de túl közelről, így érthetetlen, miért van ennyi festék a szereplőkön, miért vannak ilyen harsány színek a ruháikon, miért túlozzák el minden gesztusukat és mozdulatukat. Hátrébb kéne mennünk vagy harminc métert, onnan talán már összeállna  a kép, de így túl sok a részlet, a csillogás, a figyelemfelkeltő ez meg az. Vagy mondjam azt, hogy tiszta hajmetál az egész, van két egyszerű ütem, meg hozzá csillogó gitárok, headbengelés, színpad felszántása, együttgitározás, tüzijáték meg giga fényhidak. Tulajdonképpen nagyon szórakoztató az egész, de egy balladának nem áll jól ez a körítés.

Plexi alatt pörög a zene
Plexi alatt pörög a zene

Akkor a Micromega Duo egy rossz készülék lenne? Dehogy! Ez egy zseniális szerkezet! Abban a korban készült, amikor egy jó digitális eszköztől azt várták el, hogy úgy szóljon mint egy legalább középkategóriás akkori lemezjátszó. Kössünk mögé egy korabeli D/A konvertert, valami szép színes erősítőt meg egy mesélőkedvű hagdobozt és akkora akusztikai élményben lesz részünk, hogy csak győzzük kiheverni. Szerintem a hifisták több mint fele titkon mindig is ilyenre vágyott. Nem kérdés, évekig én is. De aztán megöregedtem, paradigma váltásom volt és a 47 Labs meg a Heed Si most sokkal közelebb áll hozzám. Stevie barátomhoz, akinél napi szolgálatban áll a Micromega, szívesen megyek át elkáprázódni, itthon meg szívesen hallgatok zenét. Ő is ilyesmit élhetett át, amikor a Duoért cserébe megkapta a Heed CD futóművemet.

  • Ez nem szól olyan jól, mint a Micromega, de tegnap este meghallgattam rajta egy csomó lemezem, amit nem szoktam.
Franciás kíméletlenséggel bánt egy a piros asztallal a Micromega hátsó tüskéje
Franciás kíméletlenséggel bánt egy a piros asztallal a Micromega hátsó tüskéje

Amúgy a Heed és a Micromega egymás utáni meghallgatása igencsak tanulságos. A magyar CD futómű és D/A egy új világ szülötte. Attila, a tevezője nem egy tisztán analóg hifi világba született, nem az érdekelte, hogy úgy szóljon a készülék, mint mondjuk a Roksan Xerxes vagy a Well Tempered, hanem hogy műszakilag hozza ki a maximumot  digitális forrásokból – és illeszkedjen a Heed láncba és filozófiába.  Ez tökéletesen összejött. A modern CD játszók, D/A konverterek valahogy kevésbé színpadiasak, nem analóg hangzást akarnak utánozni, hanem jól akarnak szólni – a maguk digitális módján.

Made in France
Made in France

Kérdés persze, hogy ez a Micromega mennyire az a készülék, amit a tervezői megálmodtak. Hát a Hifi Magazin tesztje szerint nagyon , de a fényképeken látszik, hogy ezt a darabot sem kerülte el a nagy modifikálós végzet. Egyik előző tulajdonosa gondosan beleszabott és ragasztott egy nagy darab parafa lapot, olyasmit, amit a meleg edény alá tesznek. A Duoban tuti nem a meleg ellen kellett védekezni, inkább valamiféle rezgéscsillapítás lehetett a cél.

Parafába csomagolva
Parafába csomagolva

Nagyon gondos munkát végzett az átalakító. Külön piros pontot érdemel a hálózati trafót fedő, szigszalaggal rögzített kis parafa tető. Jól látszanak az előrajzolás nyomai, amik néha túlszaladtak, de a tuningember ollókezelése hibátlan volt.

Szegény trafóra külön odafigyeltek
Trafó talpig parafában

 

Már rég visszakerült a helyére ez a Micromega, de az emléke erősen itt maradt. Mielőtt elhozhattam volna, minden nap figyeltem a társainak a felbukkanását az interneten – jó néhány ifjúkori hűdenagyonjólennehalenne készülékkel együtt. Ma már nem figyelem. Kaland volt visszatekinteni vele huszonévvel ezelőtti önmagamra, vágyaimra. Felidézni egy korszakot a hifiben, aminek még mindig sok rajongója van, felidézni egy hangzáseszményt, amit még mindig sokan keresnek és a kaland végére pontot tenni – végérvényesen.

 

 

 

 

Daruma úr visszatér

Daruma úr visszatér

Kicsit laposabb, kicsit szélesebb, de a lényeg nem változott – a két fémpogácsa között golyózó golyó ismét ismét bevetésre kész! Megszületett az itthon oly népszerű Daruma készülékalátétek  második generációja, a Daruma San. Jó kis bigyó az előd, nekem is van belőle pár készlet. Amikor megvettem, […]


%d blogger ezt szereti: