Alaphangon – SoundMagic E10 fülhallgató
Elmesélem a szilveszteremet. Nagyon jó volt, évek óta az egyik legjobb. Este kilencig filmeket néztünk, Shaun a bárányt meg Eperkét, majd jött egy altatás. Utána a család felnőtt tagjai kinyitottak egy rég ajándékba kapott pezsgőt, amiben valami arany lapocskák úszkáltak és olyan íze volt, hogy a másnapi rizottó, ami alá a maradék ment, kikérte magának. Tízkor az egész család ágyban volt – de én a fülembe dugtam az új szerzeményem a SoundMagic E10 fülhallgatót. Karácsony másnapján mentem érte, a forgalmazó szeint aznap én voltam az ötödik kuncsaftja és a családja már elköltözéssel fenyegeti, ha továbbra is a hülye hifivel foglalkozik, nem velük, de azért én még megkaptam a magamét. Sok időm nem volt kipróbálni szilveszterig, csak annyi, hogy kiderüljön a legkisebb gumiharang jól megtartja a fülemben.
Na de december utolsó napján! A Motorola telefonomon elindítottam a Spotify-t és egy mély fejest ugrottam tinikorom kedvenc zeneszámai közé. Volt ott minden Iron Maiden-től Bangles-ig, Swingle Singers-től a Fish-es Marillion-ig. Arra eszméltem, hogy világosodik. Még valahogy volt erőm kihúzni a füleseket, aztán elaludtam. Mondom életem egyik legjobb szilveszteri bulija volt. Csak én, meg a zenék.
Azóta párszor ismételtem azt a görbe estét, meg néhányszor űztem unalmat Budapest-Kiskőrös relációban a MÁV-val utazva, megjártam ezzel a piros fülbedugóval az összes metróvonalat. Szóval tudom, milyen ez az kínai olcsó fülbedugós, ez az E10. Röviden jó.
Hosszabban meg pont jó. Van benne egy ügyes kis basszus emelés, ami pont ellensúlyozza a tömegközlekedés zajait, az itthoni csendes éjszakában meg hoz egy kis koncerthangulatot. Pont elég hangos tud lenni, pont nem esik ki a fülemből, pont jól szigetel, pont nincsenek zavaró allűrjei, torzításai, sziszegései, nyekergései. Pont olyan vastag a zsinórja, hogy nem aggódok, hogy menten elszakad. Pont annyiba kerül, amit szívesen meg lehet adni érte, nagyjából egy menőbb RCA csatlakozó ára. Vagyis pont annyit tud, amennyi kell. Persze vannak nála szebb, jobb pontosabb, mélyebb, magasabb ilyenebb meg olyanabb fülesek, de nekem az E10 után nem többek, mint érdekesség. Nem keltik fel a birtoklási vágyat. Jó, könnyű nekem, van gyönyörűséges fejhallgatóm, meg rendes asztali hifi láncom remek hangszórókkal a végén, a SoundMagic itt csak pótszer lehet. Pedig nem. Kevesebbet tud, de nem bosszantóan kevesebbet. Csal, zanzásít és tömörít, de közben nem azt érzem, hogy most unom meg miatta a zenehallgatást, hanem azt, hogy ez egy más megközelítése a zenének, valami közvetlenebb, koncertszerűbb, brutálisabb és lényegretörőbb. Ja, és ezt persze csak, itt a blogon magyarázom meg ilyen szépen, magamban csak annyit gondolok – szar lenne, ha az E10 nem lenne.
