Modern idők – Soulines Kubrick DCX – Jelco SA750D

-Mondd Igor, hogy a túróba jut az ember eszébe egy lemezjátszót Dosztojevszkíjnek nevezni? Vannak kérdések, amit az ember rosszkor tesz fel.  Ezt például egy nappal a Pointe buli előtt, úgy este tizenegy felé sikerült feltennem  a Soulines lemezjátszók tervezőjének és gyártójának. Igor kezében megállt a kupica, amiben kéjesen párolgott orvosi célra is alkalmas gyűmölcspárlat, valami pálinkaféle. Ennél sokkal nagyobb bajnak tűnt, hogy Igor másik keze sem mozdult, pedig abban Sindrics Tibor világbajnok tökös rétese várt az első harapásra. Direkt ide fejlesztett tökkel, kifinomult réteslap-cukor rétegzéssel. Komolyan, a Pointe erősítői sem rosszak, de Tibor a tökös rétesek Kondója. Szóval Igor nem mozdult,...

A jól hangolt golflabda – Well Tempered Amadeus lemezjátó

[caption id="attachment_3763" align="aligncenter" width="1024"] Rettegj Roksan, itt a Well Tempered![/caption] Kedves olvasóm, rögtön egy találós kérdéssel kezdeném. Mit gondolsz, az alábbi bekezdés miről szól? Végy négy squash labdát. Piros pöttyöset, ne keményebbet, ne puhábbat. Jó, akkor most ezeket tedd a két falapból álló test négy szélén levő csészékbe. Rendben, ez megvan. Akkor keress egy vonalzót. Mi? Pont az nincs? Jó, akkor jó lesz sablonnak a Heed távirányító is. Csavarozzuk be azt a csészét, meg elé azt a zsinórlógató rudacskát. Megvan. Akkor a csészét töltsük meg azzal a zselével. Kész. Na vegyük ki azt az átfúrt golflabdát, ami a horgászdamilon lóg....

Bitek vagy sem – avagy mi megy abban a drótban I.

Kaptam egy levelet Oláh Attilától, a Heed Audió digitális gurujától, hogy mit is gondol erről az USB kábeles mizériáról. Szóval most a más tollával ékeskedés esete forog fenn, de talán még érdekesebb is olvasni mint az én légbőlkapott fejtegetéseim: Tanulságos az a logoutos topic... Igazából a "nem lehet, mert tudom, hogy az úgy van, ahogy, ezért minek mérni" - hozzáállás általában nem szokta előre vinni az emberiséget. Igen. Mármint lehet mérni különbséget a kábelek között. Teljesen nyilvánvaló, hogy az USB szabvány ajánlásait kábé lehetetlen betartani, de valószínűleg nem is törik magukat a gyártók, hogy beletervezzék a tűrésbe a madzagot. Legdurvább...

Lemenni Heedba I.

Most meg itt ülök Zsoltnál, és azt mondom neki, hogy kápráztasson el. Erre nagyon szelíden csúnyán néz rám és azt mondja: tudok hozni nagyszerű teát mézzel. És kimegy, és hoz, és nagyszerű, és el vagyok kápráztatva.
Közben pedig Heedazunk.