Egy hifis kalandjai a tárgyak világában

Hónap: 2010 január

Kandalló, vagy mi?

Kandalló, vagy mi?

Érdekes fényképeket találtam a 2010-es Ces-ről, és nem álltam meg, hogy kommentáljam. Meg egy nagyon randa Kondo hangdoboz.

Mások okossága – így szereljünk autóhifit

Mások okossága – így szereljünk autóhifit

A generátorzaj elkerülése, a jó földelés megtalálása az autóhifi-beszerelések alfája és omegája, és nem is annyira egyszerű feladat. Most két szakember ad tanácsot, hogy NE csináljuk kalamajkát.

Újság van – Hifi News & Record Review

Újság van – Hifi News & Record Review

Ismét vettem Hifi News and Record Review-t. A reptéri váróterem unalma vitt rá, hogy ezt tegyem, pedig amikor jó öt-hat évvel ezelőtt egy költözésnél kidobtam az összes példányom, nem gondoltam, hogy ismét a kezembe veszem.

Pedig még HFN&RR-előfizető is voltam, az itthoni, pofátlanul magas ár ellenére is. Minden hónapban szépen megjött a randa barna borítékba csomagolt újság, amit türelmetlenül szabadítottam ki, és olvastam végig az elejétől a hátsó oldal Absolute Sounds hirdetéséig. Aztán vagy másfél évfolyam után ráuntam. Akkor már nem egészen kispályás hifiláncom volt itthon – Voyd lemezjátszó, Ear csöves előfok, a Glastonbury hangszórók, ha jól emlékszem. Eléggé angolos vonal, hát jól jött mellé a Hifi Magazin örökbecsű lapszemléiből a HFN&;RR és néhány Hifi Choice. Elsőként persze a teszteket néztem meg, és eleinte örültem, hogy nekem az újságban bemutatott termékek 90%-ánál drágább, jobb, magasabb osztályba sorolt van, a maradék meg annyira drága, hogy azt ember fel nem foghatja. Aztán miért így teszteltek? Miért ezekkel a berendezésekkel? Mi az, hogy pont ezeken a lemezeken? Lehet ezeket az írásokat valamire használni?

Lehet ezeket a teszteket valamire használni?

Van egy mondás, miszerint nincs unalmasabb dolog, mint a tegnapi újság. Hát ez marhaság. A jó öreg Hifi Magazinokat mind a mi napig elő szoktam venni. Vannak bennük nagyon is maradandó részletek, például az ismeretterjesztő részek erősítők, hangszórók, lemezjátszók D/A konverterek működéséről, a hangszerek működését, történetüket bemutató sorozat, remek interjúk, na és a zseniális Basic Library, a legeslegfontosabb zeneművek alapgyűjteménye. A tesztek, hát azok bizony elavultak, a lapszemlékkel egyetemben.

Már vannak plecsnik is

A HFN&RR-val az volt a bajom, hogy a régi számokat egyáltalán nem volt érdekes újraolvasni. A lemezkritikák már akkor sem mondtak többet, mint ma egy Twitter üzenet, csak ott és akkor voltak érvényesek, na jó, egyik-másik klasszikus zenei jobb volt, csak éppen állandóan dicsértek mindenkit és mindent. A hifi háttériparba alig engedtek bepillantást, néha-néha akadt egy kiállítási beszámoló, és ennyi. Ja igen, az olvasói levelek nem voltak rosszak, azt el kell ismerni.

Válogatott csapat

A Mai HFN&RR sokkal érdekesebb újság. Először is válogatott csipet-csapat írja. Öreg rókák. Ott van John Bamford, aki újságíróskodás után 17 évet töltött a Pioneernál és a Meridiánnál, majd visszatért a papírhoz. Itt van Keith Howard, aki 30 éve van a szakmában és kilenc évig szerkesztette a nagy ellenfelet, a Hifi Answers nevű újságot. Steve Harris viszont ezt a lapot szerkesztette ilyen-olyan pozíciókban 1986 és 2005 között. Richard Stevenson hét évig vezetett egy sokcsatornás hanggal és képpel foglakozó kiadványt, de nekem még izgalmasabb Steve Sutherland, aki 1992 és 2000 között a legendás New Musical Express nevű újságnál dolgozott. Ja, és Ken Kessler, akinek a neve itthon sokaknak nem több, mint szitokszó, a jelképe a korrupt hifis újságíróknak, pedig a legjobban író, sokat tudó és vállaltan igencsak öntörvényű ember ebben a csapatban.

Tesztek, de kinek?

Na és az újság. Hát, a tesztek unalmasak, semmitmondók és nem tudom kinek szólnak, komolyan úgy érzem, gyakran csak kiegészítései a körülöttük elhelyezett hirdetéseknek. Hír szerencsére csak kevés van, a kiállításokra még mindig fotózni egyáltalán nem tudó, netán teljesen alkalmatlan felszereléssel rendelkező emberek járnak, de a többi nem rossz.

Kiállításon fotózni nehéz

Négy oldal lendületes tempóban a londoni Air Stúdióban újrainduló lemezvágásról. Igen, fekete lemez, LP, bakelit vagy vinil, kinek hogy tetszik. Érdekes dolgok, klasszikus Studer A 80, mellette békésen megfér a Sequoia hangmatató program számítógépen egy 5000 fontos Neumann vágófej és stúdiómonitornak pedig a Pioneer leányvállalat TAD nagyon ritka R1-es monitora, amit egyszer úgy meghallgatnék. Vagy Barry Fox négy oldala az alternatív formátumokról, fura technikai megoldásokról. Felvezetésnek nem rossz, és szerencsére nem ez a csúcspont.

Így készültek a Legjobb Lemezek

Sokkal inkább a Vinyl Release. Két oldal jó kis bennfenteskedés egy-egy album születéséről, helyéről a nagyvilágban – mindezt annak az apropóján, hogy ismét kiadják vinilen. Egy New Musical Expresstől jött embertől pont ezt várja az ember. Johhny Black viszont még erre is rátesz egy lapáttal. 4 oldal pletyka kicsit technikai szemmel, kicsit korrajzosan, kicsit visszaemlékezve egy-egy nagyon fontos lemez születéséről. Elvis Presley karácsonyi albuma, a Police Syncronicity-je, ami óriási hangmérnöki bravúr volt, mert a három zenész már egymást látni sem akarta, nemhogy egyszerre zenélni, a Fletwood Mac Rumours albuma, ahol a zenészek mély merítést vettek a környék tudatmódosító szereiből, miközben a technikusok űberfelszerelést szedtek össze a stúdióba.

Nem csak a rovat retró, maga az újság is

Aztán jön egy családlátogatás; valaki, akinek érdekes és hát nem olcsó rendszere van. Ezeknek az írásoknak a nagy tanulsága, hogy az angol zeneszobák sem nagyobbak, mint a magyarok, és hogy az ottani hifi kereskedők mérföldekkel profibbak, mint a magyarok. Van még gyárlátogatás, legutóbb az angol hangszóró- és hangdoboz gyártó ATC-t vették szemügyre a fiúk, és nagyon retrórovat, valami ősi, lehetőleg brit cég és gyártmányai. Connoisseur lemezjátszó, Heathkit cuccok vagy a Vortexion, a profik világából.

Az angol zenehallgató szoba sem túl nagy

A java mégis azt hiszem, Ken Kessler Audio Mérföldkövek oldalai. Ken imád legendákat gyártani, azokat polírozni, egy kicsit a fényükben sütkérezni, na és ezer éve gyűri a szakmát, ismer szinte mindenkit, és ha éppen nem beszél túl sokat, akkor képes másokra koncentrálni. Így hát elővesz egy legendás terméket – mondjuk a nagy, háromfejes Nakamichi magnókat, kezdve a 700-al, a Dragonig vagy éppen a Linn Sondek LP12 lemezjátszót – és mesél róla. Magáról a termékről, arról, hogy miként találkozott vele először, na és az emberekről, akik a szerkezetek mögött vannak. Ez gyakran olyan érdekes, vagy még izgalmasabb, mint maga a dolog – például a Sequerra tunereknél hogy került a képbe és a névbe az a Day , vagy a Monster Cable dolgoknál, ahol Ken négy oldalon át tipródik azon, hogy ennek a cégnek a nagyra növése csak egy nagy marketing bravúr, vagy van mögötte hifista teljesítmény is. Érdekes, hogy a ma nagyvállalat Linn egy olyan futóművel indult, ami alapvetően egy AR futómű a Thorens által feljavítva egy jobb és szabadalmaztatott csapággyal, amit eleinte Ariston RD 11 néven árultak, csak egy per végén lett a gyártó és a név Linn, és került teljesen a Tiefenbrun család uralma alá. Ken remek régi képeket ás elő, nem hangítélkezik, csak mesél, számol, kort elemez, na és egy kicsit kalapot emel.

Tuti boltból tuti cuccot

Szóval a HFN&RR most jó. Visszanyúlik egy hobbi gyökereihez, a legjobbakkal írat az idő rostáján fennmaradt dolgokról, miközben kellően modern is, fiatalos is. Azt hiszem egy ideig megint venni fogom, bár az igazat megvallva, nekem elég lenne csak a második fele is. A tesztek után, ahol az igazi tartalom van.

… a végén mindig Absolute Sounds hirdetés van…

%d blogger ezt szereti: