A nagy lemezkiadók kisebb, régen legendás labelei manapság azzal küzdenek, hogy legalább egy kisebb sztárt „felépítsenek”. Minden jazz kiadónak, főleg az amerikaiknak, igen nagy presztizs, ha van egy, de legalább két jól menő énekesük. A rögtönzött zene annyira rétegzett és annyira kevés embert érdekel, hogy minden évben kell valami, amiből legalább egy karácsonyi válogatásra futja. A nagyközönség felé mindig a bársonyos női hangon át vezet az út. A többit megteszik a nagy amerikai dalos könyv agyonjátszott sztenderdjei, és a sessionzenészeknek álcázott, a saját hangszerükön magasan jegyzett all-star bandek, amiket ezek a produkciók alá szerveznek.  Ezért kellett eszméletlenül Norah Jones a...