Borlai Gergő és az ő öt kedvenc dobsoundja

Rettentő boldog vagyok, hogy új szerzőt mutathatok be a blogon, a világ legjobb dobosát, Borlai Gergőt. Aki nem ismerné, itthon már kábé minden díjat elnyert és játszott mindenkivel élőben, meg rettentő mennyiségű lemezen, jelölték Grammy díjra, amiről és az életéről például itt mesél, vigyázat a lenti Billy Cobhamot időző számában akkora funkolás van 1:52-től, hogy én már hónapok óta képtelen vagyok kiverni a fejemből.

Néha szoktam nyaggatni hülye kérdéseimmel, de ha nem lett volna egy rettentő hosszú Facebookra streamelt bemutató a róla elnevezett Gretsch pergődobról, amit most nem tudok belinkelni mert egyszerűen nem találom, akkor sose nyaggattam volna ennek a megírására. Ja igen, a világ egyik legpatinásabb hangszergyártója úgy gondolta, mindenki jól jár, ha Borlai Gergő az ő cuccaikon játszik, sőt, egy különleges pergődob az ő nevét is viseli. Ezen a beszélgetésen elhangzott egy kérdés – miért a Gretsch, amire Gergő olyan választ adott amire nagyon nem számítottam, és azt hiszem minden hifistának nagyon érdemes megfontolnia: – mert NEM tökéletes. (Értsd egyéni, jellegzetes, stílusos.) Na ez bátorított fel arra, hogy megkérdezzem, akkor mi is az ő öt kedvenc dob soundja?

Hát tessék, itt vannak. Csodálatosan eklektikus választás, muszáj is volt újra hallgatnom mindegyiket, az On Every Street-el kezdve, hogy mi a fene lehet az a gated reverb…

Innen pedig akkor tényleg jöjön Borlai Gergő és az ő kedvencei:

Az 5 kedvenc dob sound-om. Ezt úgy tudnám megfogalmazni, hogy melyik az az 5 album, ahol kiemelkedően tetszik a dob sound. Sőt legyen inkább 5 dal, hiszen lehet különböző a sound egy album során és lehet, hogy például nem mindegyik tetszik ebben az esetben.  Íme:

1. Sting – Everybody Laughed But You (1993)
Az egész lemez gyönyörűen szól, de ebben a dalban a pergődob hangja egészen elképesztő. Persze Vinnie Colaiuta is kellett hozzá, de a sound egyszerűen tökéletes. Elképesztő tranziens, gyönyörű reverb. Szinte tökéletesen hallható a beinvesztált energia, amivel Vinnie megüti a hangszert. 

2. Dire Straits – On Every Street (1991)
Gyönyörű dal a zenekartól. Egy hosszabb felvezető után elindul a banda Manu Katché által. Szintén gyönyörű pergő hang, de itt még pár tamot is hallhatunk a beszállásnál, ami szintén brutális. Elképesztő tiszta dobhangzás, gyönyörűek a cintányérok magas frekvenciái. A gated reverb a pergőn pedig megunhatatlan. Az egész album egyébként hihetetlen jól szól. 

3. Pantera – I’m broken (1994)
A Pantera volt az utolsó heavy metal zenekar, ami tényleg heavy volt. Ráadásul ők találták ki a groove metált. Ez a dal a Far Beyond Driven albumról van, ami nekem a kedvencem tőlük. Elképesztően szól a dob. A pergő és a tamok esetében lehet hallani, hogy Vinnie Paul elképesztő erővel üti a hangszert a seprűnyél vastagságú dobverőivel. Triggerelve van a lábdob, ami annyit jelent, hogy nem a saját hangját halljuk, hanem vezérelve van egy már processzált dobszintetizátor hang a még élesebb és agresszívebb sound végett. A tamok pedig MAY szisztémával vannak mikrofonozva, ami annyit jelent, hogy a dobestek belsejében van elhelyezve a mikrofon. Ezt Randall May találta ki a 80’as évek legelején. Így összességében borzalmasan brutális dobsound-ot kaptunk az albumon. 

4. Van Halen – Don’t Tell Me What Love Can do (1995)
Leszámítva, hogy az összes VH lemez brutálisan szól, szerintem  a Balance album szól a legjobban. Eleve elképesztő az a koncepció és szakmai tudás, hogy Alex Van Halen sound-ja tulajdonképpen sosem változott igazán. Mindig ugyanaz a jellegzetes pergő és lábdob hang (amikor nem triggerelt lábdobot használt). Értelemszerűen ehhez Alex is kellett. Ezen a lemezen hihetetlen vastagon szól a dob. A lábdobból és a tamokból szinte közvetlenül lehet hallani a fa rezonanciáját. A pergő tranziense, vastagsága és jellege egyszerűen lenyűgöző. A tamok már-már jazz-es hangolása pedig remek fűszer ehhez a zenéhez. 

https://youtu.be/a0yo-Ywpxis

5. Yes – City of Love (1983)  
Az egész 90125 album elképesztően szól, de ez a dal szerintem visz mindent. 1983-ban ekkora rockos dobsound-ot csinálni még nem volt mindennapi. Füstölnek a kompresszorok, hasít a gated reverb, iszonyatosan vastagok a terek és a cintányérok, amelyek lecsengését még jobban kiemeli a kompresszor. És hát ugye a szenzációs Alan White. A mai napig kuriózum ez a hangzás. 

Persze ezen dalok és albumok mellett még rengeteg kedvenc hangzásom van, de most elsőre ezek jutottak eszembe.