Másvilág

Az elkövetkezett apokalipszis

Az apokalipszis lovasai száguldanak, ezúttal nem lovon, nem helikopteren, hanem inkább bitként a világhálón, hogy a mindent profitmaximalizáló Világvállalatot ahhoz segítsék, hogy a kultúrát végérvényesen áruvá silányítsa és jól keressen rajta. Audiolife Attila vészkiáltása következik:

Mi audiofilek ugye egyben arról is vagyunk híresek – szerintem ez az egyetlen valódi pozitív oldala a hobbinak –, hogy a fáradtságosan kiépített lejátszó rendszerhez szintén fáradtságosan összegyűjtött fizikai zenehordozókat halmozunk fel. A nehezebb időszakokban, és leginkább a digitális korszak hajnalán ez segítette át a haldoklásra ítélt vinyl lemezt mint formátumot a teszthalálból az újjáéledésre.

Magyarul: a cd korszak kezdetekor és berobbanása után két réteg, a dj-k és az audiofilek voltak hajlandóak továbbra is pénzt áldozni a kedvelt formátumukra, ezzel sikerült a zenehordozót átmenteni egy másik korszakba és nem mellesleg a köréje épült iparágat is eltartani. Mind ehhez természetesen kellettek a formátumhoz ragaszkodókon kívül a terjesztők és azok az iparág különböző pontjain elhelyezkedő szereplők is, akik kizárólag a profitban érdekeltek. Ha megnézzük a fizikai hordozók elmúlt időszakban tapasztalt életpályáját és vetünk egy pillantást a teljes iparágra, azt látjuk, hogy az internetes platformok megjelenése óta, ahol a zene másodlagos, pusztán gyorsan rotálódó tartalommá züllött, szinte kivétel nélkül minden szereplő szenved. Ezt az újságokban szeretik úgy beállítani, hogy a „zenefogyasztás” „módszerei” és „formái” megváltoznak, vagy már meg is változtak. 

Ezzel szemben a valóság az, hogy az emberi kultúrát lassan bekebelezi egy arctalan, ellenben jól körvonalazható, még csak nem is rejtett – hamisan -, a technológiára hivatkozó, azt kihasználó nagyvállalati réteg, akinek az üzleti érdeke felülírja a kulturális tartalmat, és minden érv helyébe egyetlen dolgot helyez: a marketing stratégiaként hasznosítható adatszipolyozást, aminek a végén hatalmas, szinte felfoghatatlan profit áll. A rendszer már régen elveszített minden kontrollt, ami azért szomorú  és elkeserítő, mert az általuk felajánlott összeg messze nem áll egálban a létrehozott pusztítással. A zenei és zenefogyasztási kultúra végén fillérek csorognak le azoknak, akik előállítják a művészetet, amelyet nemes egyszerűséggel „tartalomnak” csúfolnak a platformok üzemeltetői, akik egészen elképesztő összegek gyűjtenek be a gyanútlan és megvezetett népességtől, akik az ájulásig szopják a minimális energiával összetákolt szoftverekből ömlő nagyjából egyforma adatfolyamot, legyen ez kép, video, vagy éppen hangfile.

Én elég régóta követem ezt a folyamatot és az online sajtóban olvasható cikkek, posztok között elvétve találok csak olyat, ahol a szerző egyáltalán átlátja azt, amiről beszél. A cikkek többsége tulajdonképpen ingyen reklám a legdurvábban kizsákmányoló, ám a felhasználói oldalról beetetett tömegeknek előnyösnek beállított „szolgáltatókról”, akik gyakorlatilag nem szolgáltatnak semmit, ellenben a végletekig szipolyozzák a felhasználóikat és a tartalmat előállítókat, akik kényszeresen és szomorúan törődnek bele, hogy a nevetségesen alacsony royaltiért adják el a tehetségüket, energiájukat és a munkájukat. Felelősök persze nincsenek, nem is voltak, a haszonélvezőket elrejtik a furmányos algoritmusok. Na, ugye, nem hibás, senki, ez csak a világ természetes folyása, nincs itt semmi látnivaló, lehet menni tovább, rengeteg pozitívuma van, stb, stb. Ezeket az érveket zajkózzák oda és vissza, miközben sorra jelennek meg az elemzések és lassan mindenkinek nyilvánvaló lesz, hogy a helyzet éppen az ellenkezője annak, amit hirdettek: ez mégpedig az volt, hogy itt majd lesz valamifajta egyenlőség és igazságosság. Ehelyett megalkották a tökélesen egyoldalú üzletet, amelyben a vásárló azt sem tudja, mit vesz, és amit vesz, ahhoz sem jut hozzá soha. 

Egészen elképesztő, hogy csupán a hozzáférésért fizetsz, míg a másik oldalon a röhejesen alacsony alamizsnáért küzdenek a „tartalmat” előállítók, akik ugye munkát tesznek bele, mert a platformok, ideértve a zenei platformokat is, nem állítanak elő az égvilágon semmit. Hogy aztán a jutalékot hogyan kalkulálják ki, azt sem a felhasználó, sem a zenét nekik kvázi fillérekért odaadó alkotó soha nem fogja megtudni, mert az algoritmusokat úgy és akkor változtatják meg, ahogy és amikor akarják. Megdöbbentő, hogy ezt a rendszert úgy vezették fel, hogy ez lesz az igazságos és a demokratikus. Ezzel szemben éppen az ellenkezője történt: a legkiszolgáltatottabb helyzetet teremtette meg, aminek egyetlen haszonélvezője van: a platformot fenntartó és a részvényesek, akiknek ezt az üzleti modellt azonnal kiárulták. Az már a groteszk vonás a dolognak, hogy ezt a folyamatot a tech értelmiség igen nagy hányada végigasszisztálta, egy részük a folyamatos adatáramlás okozta részeg tébolyában felállva tapsolt hozzá. Az meg a groteszken belül a mérhetetlenül mélysége a hozzá nem értésnek, hogy van olyan platform, ami még így is veszteséges.

Nézzük inkább a tényeket. A poszt elején, mielőtt belelendültem volna a kritikába, igazából arról akartam írni, hogy a lemezboltok, ahol eddig a lemezeinket vettük, gyakorlatilag haldoklanak, vagy már meg is haltak. Nekünk, audiofileknek ennek fájnia kellene, ha már egy részünk nem állt volna át a tartalomszolgáltatók oldalára azzal a felkiáltással, hogy: ember, bazmeg, havi ötezerért enyém lehet több tízmillió zeneszám! Mi a faszt szarakodjak műanyagdarabokkal, ami nehéz, sok helyet foglal, sérülékeny és az usb dac-om tök faszán szól? Igaz, hogy a spotify naponta kétszer lefagy, a tidal a sávszélességtől teszi függővé az éppen sugárzott zeneszám formátumát, a feltöltött zenék igen nagy hányada egyszerűen szemét, ami egy többé-kevésbé kellemes audio háttér lett az odafigyeléssel hallgatott zenemű helyett. Illetve folyamatosan ki vagy szolgáltatva az informatikának, ami ugye élesben teszteli az éppen friss fejlesztéseket, plusz minden protokollváltás egy rémálom. Az egész napos monitor bámulás és a multitasking pedig kifejezetten ártalmas, ráadásul önként és dalolva adod oda etikátlan, a megfigyelésre kialakult cégeknek az adataidat és minden tevékenységedet, aki ki tudja, hol és milyen formában tárolja el őket. Viszont azonnal ellened fordítja, aminek következtében az ún fejlett társadalmak lakossága nagyjából ötször, tízszer annyit fogyaszt, mint amennyit kellene, fuldoklunk a szemétben, a környezetet túlterheltük és a Föld életében az egyik legdurvább klímakatasztrófa fenyeget.

A rák akkor kezd el halálossá válni, ha az egyébként egészséges sejtek túlburjánzanak és elkezdi a szervezet önmagát megmérgezni. A fent említett, profitéhes platformok és velük együtt a fogyasztásba és a kényelembe beleájult és elsüppedt emberiség nagyjából tíz éve a kultúra helyére a folyamatos tartalomfogyasztást helyezte, és ezzel az ezerszeresre feltolt túlburjánzással gyakorlatilag teljesen elrákosított mindent. 

Minek neked több tízmillió zeneszám? Napi három albumnál többet se sem tudsz fogadni. Ki mondta, hogy a zene az szórakoztatás? A zene az művészet, a művész az nem szórakoztat, hanem önkifejez. Függetlenül attól, hogy ezért hajlandóak-e fizetni vagy sem. A kultúrát mindig is támogatni kellett, a mainstream popkultúra az a túlfogyasztásra felhúzott kapitalista ipar egyik válságtünete, a teljes zenei paletta nagyjából 10%-a. Ráadásul amióta a világ világ, a zene igen nagy része mindig is támogatásra szorult. A kortárs komolyzene és a klasszikus értelemben vett kortárszene – ide értve a jazz és a normális elektronikus zenét is – többnyire rétegműfajokat foglal magában, amelyek soha nem voltak profit értelmében eladhatóak. Önmagukat éppen, hogy el tudták tartani és ennyi éppen elég is volt. Az égvilágon semmi szükség nincs több napos monstre fesztiválokra, ahol a zene helyett a feszültséglevezetés és a kiszakadás extrém módozatai vannak a fókuszban, nem a zene.

Én most inkább a kultúra oldaláról érvelnék. A high-endet főként a vinyl és annak kultúrája hozta létre, és egy igen rövid időt leszámítva nem volt része a konzumelektronikának, mindig is afölött létezett, és a létrejöttét soha nem a profit, hanem az elköteleződés indukálta, ahogy még ma is ez indukálja, már ha hagyják neki. Elég szomorú látni, hogy itthon még mindig ott tartanak sokan, hogy a high-endet, csak azért, mert prémium terméknek tartják, amolyan Dagobert bácsikat képzelnek a többségében kisméretű cégek mögé, holott sokkal inkább a „mackónadrágos szakik a műhelyben forrasztgatnak” előítélet áll közelebb az igazsághoz. Mindezen az se nagyon változtatott, hogy egy ideje a kínai ipar – szintén a kizsákmányolásra építő – elképesztő nyomulása és a náluk kiépült városnyi gyártókapacitások utolérték a konzumtermékeket. Így elég szomorúan vettem tudomásul, hogy az egész hobbiban nem akadt egyetlen ember sem, aki a lemezbeszerzés kultúráját nem siratja el, illetve azt sem említjük meg, hogy a covid megtette az utolsó döfést a haldokló oroszlánba, ami már félig el is volt rohadva.

A napokban nem sikerült olyan lemezboltossal beszélnem, aki nem kezdte volna el temetni a boltját, amiből nagy nehezen, de azért valamennyire meg tudott élni. Mondom, mi van: 

A kényszerű bezárás és a fertőzéstől való félelem miatt elfordult az emberek egy igen nagy része a hobbijától, a kereslet bezuhant. A nagykerek szintén szenvednek, a rendeléseket mindenki összevárja, az ellátás amúgy is akadozik. A zenészek egy része bevétel nélkül maradt, keresett magának mást, vagy visszatért az eredeti szakmájához, már ha van neki ilyenje. Az elektronikus zene központja Európában London volt, a Brexit miatt most mindenki pánikban van, a rendelések a szokásos egy hét helyett és a vámeljárás miatt három, olykor négy hétre növekedtek. A nevetséges és szánalmas politikai játszámából katasztrófába forduló Brexit miatt a font kilőtt, az árak kb duplázódnak, ergó ez is be fogja szakítani az amúgy is árérzékeny piacot. (Az unearth, az egyik legnagyobb angol elektronikus zenei nagyker a youtube-on mixeket streamel kínjában, csak hogy a maradék vevője nem menjen el) 

Egy két számos maxi jelenleg 4500-5000 ezer forint között van, az ecm lemezek, cédék(!) 4200-ról 5400-re ugrottak, egy szimpla lemez egy tízes. What the Fuck?! A múlt heti Magyar Narancsban szívszorító cikk volt a wave-ről, Budapest egyik legendás lemezboltjáról, ami a bezárás szélén tántorog. A többi bolt is kb ugyanebben a helyzetben van. Az üzenet egyértelmű: a világ, amiben éltünk, lassan szintén bezár. Marad a négy fal, meg az interneten való baszkuráció – már ha ez valakit kielégít.

Mindezek mellett csak nagyon hallkan és udvariasan kérdezem meg az egyik olyan utolsó magyarul olvasható audiofil oldalon, ami még nem teljesen a marketingről szó, hogy ezt csak én látom?  

Ha valamit szeretnél segíteni hozzád hasonló embereken, akiknek az élete a zenéről szól, és arra is szánsz, hogy a kultúra, ami valamennyire emberré és érző, gondolkodó lénnyé tesz, akkor segíts nekik azzal, hogy a havi spotify előfizetésedet inkább Náluk költöd el.

9 thoughts on “Az elkövetkezett apokalipszis

  1. Nagyon jó írás. Írtam is egy “válaszfélét”, avagy talán inkább bővítményt hozzá, de aztán az ENTER gomb helyett végül a DELETE-et találta meg az ujjam. És egyébként pedig vannak, akik az én gondolataimat sokkal jobban, bölcsebben és rátermettebben tudják kifejezni.
    “Ha én ördög lennék, és megbízást kapnék egy még nagyobb ördögtől, hogy tegyem tönkre az Isten által teremtett világot, pontosan azt csinálnám, amit most az ember: siettetnék. Gyorsítanám a fejlődést, az élményeket, az információkat, a történéseket, az érzelmi hatásokat, és mint tehetséges Sátán, pörgetni kezdeném a világot. És addig pörgetném, amíg ennek a pörgésnek a sebessége meghaladja az emberi agy élmény-feldolgozási képességét, az emocionális teherbírását. Amíg minden tönkre nem megy.” Popper Péter
    Végül is pont ezt akartam mondani (vagy valami ilyesmit) sok felesleges szószátyárkodással körítve.

  2. Romantikus…

    Milyen cd-t vagy lp-t, tudnék venni havi háromezer forintból? Ami ezeket képes jól lejátszani, az mennyi? Ezeknél a formátumoknál nincs olyan, ami nem szól jól?

    A vinylt ne féltesd, ő életben marad és a kultúra is el lesz valahogy. A kerék halad.

    Mélabú..

    1. Nyilván van olyan lp és cd is bőven, ami nem szól jól, vagy leginkább nem úgy szól, ahogy a jót elképzeljük, de a cikkben nem erről volt szó. Illetve ha már kérdés: a legtöbb használt klasszikus zenei lemez megáll egy ezresben. A bmc és a hunnia megjelenései kb 3000 forintba kerülnek, soroljam tovább? A kultúra soha nem volt ingyen és nem is kell, hogy ingyen legyen.

  3. Az írás jó, a téma(k) felvetése aktuális: az apokalipszis, a kapitalista civilizáció hanyatlása megállíthatatlan és az első sorból nézzük és közben részt is veszünk benne. Persze ha a gyökerektől kezdenénk el vizsgálni e jelenségeket, könyvtárnyi irodalmat citálhatnánk, ill. továbbiakat lehetne teleírni.

    Nem akarok túl részletesen vitázni, úgyis csak kevesen olvasnák végig, ezért inkább csak a “take-away message” irányából vitatkoznék picit: szerintem aki elkötelezett zenegyűjtő, az a jelen helyzetben is igyekszik élni a hobbijának, feltéve ha az anyagi lehetőségei engedik és kevéssé valószerű, hogy a lezárások ill. a lassú beszerzés miatt hirtelen tömegek forduljanak rá a streamszolgáltatókra, mégha a drágulás miatt talán egyre kevesebb kiadványt tudnak is megvenni.

    A jelenség (egyre kevesebb zenegyűjtő, egyre több streamfogyasztó) talán a világszinten, az élet számos területén megtapasztalható polarizációnak köszönhető: feltöredezőben vannak a társadalmaink, mind jövedelem, mind életvitelünk terén. A posztmodern embernek rengeteg dolgot “kell” meg(és meg és…)vásárolnia élete során. A tömegember számára a zenehallgatás pedig csak egy a szükségletek közül. A mainstream pop szépen hozzá is züllött ehhez. Bizonyára van olyan ember is, aki a lemez-/CD-játszóját és a lemezeit USB-DAC-ra és előfizetésre cserélte, de szerintem inkább az a jellemző, hogy eleve ilyen setup-pal kezdenek a hobbisták. (Esélyes az is, hogy zömük inkább a szórakoztatást várja a zenétől, nem a katarzist. Ennek megváltoztatása kulturális misszió, respekt Attilának az ezért tett erőfeszítéseiért.)

    Hazánkban az sem segít, hogy eleve szűk a piac, a középosztály pedig (bármennyire is nehéz definiálni, mi az) – akié ez a hobbi -, teljesen elpárolgott, sokan lecsúsztak és bizonyára olyanok is vannak közöttük, akik örülnek, hogy legalább streamelt zenét hallgathatnak.

    Eközben ahogy írod, egy szűkülő réteg számára maradnak elérhetők a “valódi, hús-vér” dolgok (fizikai hordozók, komolyabb hifi, stb.). A vinyl is prémium termékké vált (miközben sok a túlárazott, rossz vagy közepes minőségű master és nyomat). A formátum túlélésében és újjáéledésében komoly szerepe van a retrónak, a “régi, szép világ” felé fordulásnak. Persze vannak, akik látják benne az értéket, a kultúra hordozóját is, de ahogy haladunk a periféria felé, egyre kellemetlenebb a lokális bérekhez képest – nemcsak a brexit óta – felfele kúszó ár.

    A válságtünet talán akkor múlhatna el és térhetne vissza a “régi” világ, ha a kulturális, életminőségbeli és vagyoni szakadékok elkezdenének csökkenni. Nem lenne morálisan természetes és elfogadott, hogy egyszerre van jelen a reménytelen szegénység és az obszcén gazdagság, veretés.

    Akkor talán a lemezboltosok számára is felragyogna egy bíztatóbb jövő. A világ sajnos egyelőre ezzel ellentétes irányba tart. (Amerikában nemrég el is bukott a szociálisan fikarcnyival igazságosabb kapitalizmust propagáló Sanders, sokfelé hódít a trollpolitika és a kultúrharc a valódi ügyek megvitatása helyett, az elitek és gazdasági struktúrák hatalma és szorítása töretlen.)

    Amig ez nem változik, én is csak azt tudom remélni, hogy kitartanak a kereskedők (én legalábbis továbbra is vásárlok náluk, esetleg javaslom, hogy részesítsük előnyben a helyi kis lemezboltokat, a multikkal szemben) és a lemezgyűjtők is. Ahogy azt is remélem, hogy a cikk szerzője és a blog írója is kitartanak, mint a jegesmedvék az olvadó jégtáblákon.

    1. Egyetértek azzal a kis kiegészítéssel, hogy a legnagyobb baj most, hogy a boltok nincsenek felkészülve egy akár több hónapig is elnyúló – most kb ez körvonalazódik – bezárásra. Egyébként igen, veszek lemezt, sőt segíteni is próbálok – például ezzel a cikkel is. Az egy kérdés, hogy ezt mennyien tudják még megtenni, a szándékot látni, de abból – sajnos – nem lesz kézzel fogható rendelés.

      A szociális és kulturális válságot sajnos nem mi, audiofilek vagy kultúra rajongók fogjuk megoldani. 🙁

  4. “ A high-endet főként a vinyl és annak kultúrája hozta létre, és egy igen rövid időt leszámítva nem volt része a konzumelektronikának, mindig is afölött létezett”

    Valahol a háttérben halkan felsír egy 30 ezer forintos LGC SATA kábel, amitől nem csak a színpadkép lesz más, de akit szerencsére elkerült a csúnya gonosz, fogyasztásra ösztönző, értelmetlen hókuszpókusz! Oh wait!

Hozzászólás:

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

%d bloggers like this: