Intim szféra – Sparkler Audio és Sternklang

Kicsit olyan izé dolog Sparklerről írni már megint, mert amikor megjön hozzám tesztelni való, vagy az érzem, hogy megírtam már mindet én, vagy ha nem akkor Audiolife Attila, meg úgy is tetszeni fog mindkettőnknek. És tessék, a Strenklang drótokról már lehet olvasni itt, a Sparkler Etherről meg itt, szerintem is így van, kész vége, nincs itt több látnivaló. Na jó, most azért nem egészen így alakult a dolog. Először is itt járt nálam a Spiral II CD játszó. Ezzel már nem kell variálni, hogy árammal vagy feszültséggel hajt, mint az első Sparkler cuccoknál, elég összedugni egy erősítővel és megoldja. Van...

Roon és a család

Nosztalgiázni akartam egy kicsit. Előástam Ozzy The Ultimate Sin lemezét, és feltettem a lemezjátszóra. Lemezpucolás, tűszemrevételezés, aztán hajrá. Majd a lemez belső borítót a kézbe véve a kanapéra kucorodtam, hogy mint ezer éve, ahogy tini koromban, a zenét figyelve olvassam a szövegeket. Aha. Ahogy azt az Ear elképzelte. Fekete alapon nem túl nagy fehér betűk. Még három éve sem mondtam volna róluk, hogy vészesen kicsik, de ma azok. Egyre növő homlokomra tolom a szemüvegem, és így próbálom kisilabizálni a borítóra írtakat. Úgy ahogy megy. Megnyugvás. Egy darabig, mert jön a Thank God for the Bomb, amit utálok. Meghallgassam? Legalább addig...

Kicsit szomorkás

Hogyne lennék az, hiszen vége az Audiolife blognak. És azt szerettem. Jó volt figyelni az elején a nagy lendületet. Benne voltam az induláskori körképben. Aztán már nem is tudom, hogy találkoztam Audiolife Attilával élőben. Vagy zenélt, vagy reggelizni hívtak minket, már nem emlékszem. Mindegy is, bírtam ahogy mindent nagy lendülettel csinált. A jajittavilágvége hangulatát is, meg a megmondomatuti is. Ja igen, és egyszer erősen értetlenkedtem az Andrej Rubljov iránti lelkesedésén. Azt mondta, hogy bármikor tudna akár órákat is mesélni róla, én meg azt, hogy nekem kábé ott ért véget a szovjet művészfilmek, amikor Boriszka egy órán át tipródik a sárban...