Másvilág

Északi szél* – friss lemezek, jó zenék

A mostani lemez ajánló egy tetemes részét – utólag vettem észre – többségében északi, mondhatni nordic zenék teszik ki, ami persze nem azért van, mert idén áprilisban jött meg a havazás, hanem egyszerűen így alakult. Már nem emlékszem, hogyan bukkantam a pompás dán kiadóra, az ilkmusicra, vagyis pontosítok: Thomas Stronen norvég dobosra kerestem rá éppen egy lemezajánló miatt, és mivel a közreműködők között szerepelt egy itt megjelent lemezen, így nyilvánvaló volt, hogy mélyebben is utána kell néznem. 

Szóval az Ilkmusic egy többnyire kortárs improvizatív és szabad jazzt propagáló kiadó, tele nagyon jó zenésszel és így lemezekkel is. A legtöbb kiadványból nyomnak lemezt is, egyáltalán nem horror áron, és simán beszerezhetőek. Az egyik friss lemezük a Toldam/Riedel/Berg/Wiklund/Christensen quartett formációjának anyaga: Tak for dit brev, ami a klasszikus Thank you for your letter örökzöld dán fordítása. A zenekarvezető a covid 19 okozta lezárásokat értelmezte így, hogy az ezzel együtt járó kihívások „levelek”, amire neki válaszolnia kell.  A lemez kicsit olyan, mintha az ecm adta volna ki, lassú, elmélázó szerzemények, tele dalammal és finom, minden rezdülésre figyelő hangszeres játékkal. Ha több lemezt rendelsz, megúszod a postaköltséget. Sajnos az anyagaik nem kerülnek ki a nagykerekbe, így közvetlenül tőlük tudod csak beszerezni őket. És hogy meglegyen a három lemez, hallgassatok rá Jakob Davidsen zongorista zenekarára, amely tulajdonképpen egy folyamatosan cserélődő formációt takar, egyedül a zenekarvezető a stabil pont, Silence Trio-nak hívják őket, csodálatos lemezeik vannak.

A jazzland recordsot szerintem sokan ismerik, ha másért nem akkor a kiadó vezetőjének – Bugge Wesseltoft – New Conception of Jazz című sorozata miatt, ami egy időben nagyon híres volt és nagyon pörgött is. A Tortusa néven alkotó szerzőnek ez sorban a harmadik lemeze. A Bre címmel megjelent albumon az ambient és a kortárs jazz határmezsgyéjén ügyesen lavírozó, egymást átható, és egymásba fonódó zene van, amit Tortusa még feldúsít sok természetben rögzített hanggal. A darabokban sok az akusztikus zenész közreműködő, hol gitár, hol szaxofon, hol trombita, hol pedig vokális segítséggel jöttek létre a természetet mint inspirációs forrást használó darabok. Manapság rengeteg hasonló tematikájú és – eszközeit tekintve azonos – zene van, de egyre kevesebb olyan, ami rendesen meg is van írva. A Bre ez utóbbi halmazban foglal helyet, sokáig tartó és valós élvezetet okozó trackek ezek, csak ajánlani tudom. Van fekete, illetve narancs színű lemez is, és cd is, már ha van még, aki vesz még és hallgat is ilyen idejemúlt formátumot. Egy ideje a jazzland sem gyártat párszáz darabnál többet, a bandcamp-ről tudod megvenni, ha akarod, sajnos elég drága. 

Ha már Stronen előkerült, neki is van új lemeze, Bayou címmel, az ecm-nél jelent meg és folytatja azt, amit A Time is Blind Guide sorozattal elkezdett, csak most trio formában. A lemez anyaga két heti folyamatos improvizáció közben alakult ki és egyben játszották fel, Manfred Eicher kedvenc luganoi stúdiójában, a szokásos megkötésekkel: csak olyan helyen lehet felvenni az albumot, ahol nincs ablak, és maximum három nap áll a rendelkezésre. Az album leírásában nem is nagyon tudtak fogódzót adni, mindössze annyit, hogy friss és nyitott zene, ami szerintem elég is; pompás lemez. Stronen két fiatal és nagyon tehetséges zenésszel játszott együtt. (Ayumi Tanaka-Marthe Lea.)

Yank új anyagának sztoriját már megírta a HVG meg a phenomenon és szinte minden, magára valamit is adó online vagy nyomtatott sajtótermék, én is kitettem az audiolife facebook oldalára is, szóval ezt nagyon nem kell bő lére eresztenem. A zongora manufaktúrában eltöltött éjjeli session anyagát egy ez egyben vették fel, a video is gyönyörű, atmoszférikus, ha lehet ezt a szót használni, a zene meg végképp, és persze csodásan szól a preparált zongora, egészen érdekes felhangokkal – én amúgy is szeretem, ha nem mindig Steinwayt nyaggatják, ami egy ideje amúgy is felül- vagy inkább túlreprezentált, főként a klasszikus zenei felvételeken. Ez a zene – bár egyértelműen érződik rajta Nils Frahm hatása – éppen ideális mennyiségben meditatív, hogy aztán beinduljon, de hát Yank alapvetően az elektronikus zenéből és a metálból kalandozott át az ambient felé, így ez egyáltalán nem meglepő. Sajnos nincs belőle fizikai formátum, a bandcampen tudjátok megvenni, ezzel elsősorban az alkotót támogatva. 

Moses Boyd az angol jazz újhullám egyik húzóneve. Aki követi az angol Audio Note cuccait stúdióban lehallgató láncnak használó kiadót, a Gearbox-ot, annak a szcénán belül nagyon sikeres Binker&Moses formációból lehet ismerős a neve. Ez már a második önálló lemeze, és még tavaly jelent meg Dark Matter címmel, egyből jelölték is a Mercury Prize-ra, annyira jól sikerült, nem mintha ez bármit is jelentene. A fiatal dobos – mindössze 31 éves – egy erőtől duzzadó, húzós, olykor mégis finom lemezt készített, amelyen a modern dubstep és hiphop alapok ugyanolyan fontosak, mint a fúziós jazz fogásai, vagy mondjuk egy tuba szóló. A lemezből létezik vinyl is, igaz nem olcsó, de mivel nagyon jó anyag, kénytelen voltam megvenni. 

Boyd első lemeze után, ami közreműködőkkel telezsúfolt album volt, egy kiforrottabb és pörgősebb lemezt írt. Ha már Gearbox, akkor azokat, akik hallgatnak még rádiót, ajánlom: Gearbox kissaten címmel van egy nagyon jó podcastjük, ahol kizárólag vinylről játszanak, többnyire olyan zenéket, amelyeket sehol nem hallasz, műfaji megkötés nélkül. Kb olyan, mint az ezek az ajánlók, mindig van néhány mondatos tök lelkes átvezetés, amiből érezni, hogy szeretik is a zenéket, nem csak lejátszák. Én amúgy azért kedvelem, mert mentes mindenféle túlzástól és higgadt, pont olyan, amilyennek én egy ideális rádió műsort képzelek: nem azért csinálják, mert fizetnek érte, hanem azért, mert szeretik, és ami a fő: teljesen mentes attól az idegbeteg hanghordozástól, ami a kereskedelmi rádiók szpíkereinek a sajátja.

Pátkai Rozina Minka formációja, amit Czóbel Minka, a Nyugat első nemzedékének kiemelkedő, de kellően el nem ismert női költőnőjéről kapta a címét, nem ma indult. Elsősorban megzenésített verseket adtak elő Bernáthy Zsiga elektronikus alapjaira, de idővel kiforrta magát és most jelent meg a teljes lemez, amiből állítólag lesz fizikai formátum is. Én még két évvel ezelőtt találtam rá a Hát így című darabra, ami azóta is magasan a kedvencem a magyar zenék közül, és nem csak azért, mert Acsai Roland verse önmagában is gyönyörű, vagy éppen azért, mert nem ismerek akár csak hasonlóan erős hatású kortárs magyar kvázi popzenét, hanem azért, mert a rengeteg alapvetően valamiért készülő alkotás között ez teljesen öncélú és amiben a mélyben is megmozdul valami. Egyetértek Végső Zoltánnal, aki az ÉS-ben azt írta a lemezről, hogy (végre!) igazi művészet. Az alkotó a három héttel ezelőtti MANCS-ban lévő interjúban szerényen annyit mondott, hogy  Ő csak zenei keretet keresett az amúgy is erős szövegeknek, de ennél sokkal több lett. A manapság iszonyú mennyiségben megjelenő zene között toronymagasan kiemelkedik, és én azt sem éreztem, hogy annyira kellene küzdeni a hatásért, vagy a befogadótól sokat követelne. Eddig simán az év magyar lemeze.

James Clement, alias ASC ugye az egyik legkomolyabb név az elektronikus zene sötétebb, elborultabb vonalában. Clements szinte intézménnyé vált mára, egyrészt azért, mert nagyon termékeny, másrészt meg a munkái minősége miatt. Az elmúlt több, mint tíz évben mind a saját – auxiliary -, mind a samurai music label alatt jelentet meg zenéket. Hol a világűr, hol pedig simán csak a pusztulás ihlete dolgai nehezen utólérhetően magasra helyezték a mércét. A szcénán belül elképesztő reputációja van, mármint szakmailag, a közönség itt sem értékeli a minőséget. Sajátos és abszolút egyedi hangzást alakított ki, gyakorlatilag minden zenéje összetett, áradó, még a legsötétebb is könnyednek, csuklóból kirázottnak tűnnek, de persze elképesztő munka van benne. Írt az óceánokról is egy drone albumot Waves címmel. Vagy Sam KDC-vel közösen a fukusimai atomkatasztrófáról és a mexikói sivatagról is írtak lemezt, amelyben szerintem a kartellek által legyilkolt és eltemetett több száz vagy inkább ezer ember azóta ott lebegő lelke is benne van vastagon. 

Most egy új alteregót alkotott Comit néven és a rá jellemző, elképesztő dobhangzással, ezernyi, hullámzó lajerrel, űrhanggal egy kicsit emészthetőbb formában hozza ugyanazt. Van belőle lemez is, sajnos nem olcsó, de tíz pontos anyag. 

A Budabeats  kis magyar kiadó adta ki még évekkel ezelőtt Kobza Vajk 12 incsesét, amin a lantművész triójának egy élő felvétele, és három remixe is helyet kapott, én itt figyeltem fel rá. A lemezborítót is Vajk rajzai díszítik. Még tavaly jött ki Szabó Sándorral közös lemeze, amit sokféleképpen lehetne nevezni, a honlapon például fúziós zenének hívják. (Na jó, ezt elkutyultuk. Kobza Vajk volt olyan kedves, és a ki-mikor-min dolgot. Szóval a Budabeats-es vinyl tavalyelőtt jelent meg, nem évekkel ezelőtt. A Rejtek lemezből sajnos nem készült CD, bár nagyon szerették volna és lehet, hogy majd valamikor változni fog. Egyenlőre csak a tavalyi Illanás lemez jelent meg limitált példányszámú CD formátumban. Szabó Sándorral tavaly jelent meg első közös lemez Ró címmel. Viszont a Rejtek már a második közös lemezünk ami viszont idén februárban jelent meg, nem tavaly.)

Nem könnyű műfaj ez, és nehéz hitelesen művelni, még akkor is, ha a hangszer(ek) eleve feltételez(nek) egy több ezer éves kulturális hatást. Ugyanakkor nagyon ritka is az ilyen jellegű megközelítés, ami vállaltan szellemi síkon gondolkozik, ugyanis ennek a zenének a fogadóközönsége igen szűkös. Sokszor írtam már, most is tartom, hogy a mai zenék nagy része a fogyasztói magatartás „szolgálóleánya”, egy ilyen anyagot a műanyagon edződött fülek és szívek be sem tudnak fogadni. De ne legyen így. Alapbvetően húros hangszerek szólnak, meditatív és mély anyag, nagyon el lehet – és erősen ajánlott – benne mélyedni. Nyomtak belőle cd-t is, és mivel szerzői kiadás, ezzel a művész(eke)t támogatod. Még én sem vettem meg, de ezt hamarosan pótolni fogom.

Hát most ennyi fért a zsebtévé adásába, a többit majd legközelebb. 

*A címet egyébként a hatévesek között nagysikerű Madagaszkár Pingvinjei című animációs filmből kölcsönöztem, amiben a különleges alakulatot hívják így, és azt a jelenetet, amelyben bemutatkoznak, már legalább ötvenszer láttam, mert a fiam képes egészen a csuklásig nevetni rajta.

Hozzászólás:

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .