Tamponálás II – Trends Audio erősítő

Igazán jó az eredeti T-Amp, sőt, még zenélő eszköznek is beválik, de vannak nála azért jobbak is ebben a műfajban. Ugyanis egy időben úgy megszaporodtak a Tripath IC-t használó erősítők, mint égen a csillag. Itt vannak ugye a Red Wine apró elektronikái, a jó nevű KingRex-ek, a Winsome Labs is gyárt ilyet, a Bel Canto-t sem szabad kifelejteni, ott az európai Sutra. Na, ezek mind nem voltak nálam, de egy másik, legalább ilyen híres apróság, a TrendsAudio szerkezete igen. Ezt is lehet itthon kapni, pont úgy, mint az éppen aktuális formájú T-Ampot. Ez is rettentően kicsi. Ugyanannyira funkcionális. Hasonló IC-re...

Hallgassunk a csajokra

A hifisták igazán rémisztőek tudnak lenni. Az a fajta, amelyik becsukott szemmel, láthatóan valamire rettentően koncentrálva hallgat zenét. Ennek súlyosbított formája az, amikor hifi kiállításon teszi, és közben jól hallhatóan gyűrögeti a kezében a nejlonzacskóját. Aztán valami végtelenül elcsépelt zeneszám milliószor hallott frenetikus részénél felpillant és megjegyzi - Ez igen! Ugyanez a reakciója arra is, ha egy szubbasszus sugárzó jól meglengeti a szobában a levegőt, és érzéki könnyeket csal a szemébe egy finoman csilingelő magashangszóró trillázása is. Attól tartok, ezek az emberek nem hallják a zenét. Csak részleteket belőle. Egyszerre nem tudják befogadni, hol erre, hol arra koncentrálnak: - Óh,...

Tamponálás I. – T-Amp

Néha nagyon kéne dolgozni, de nem megy. Csak bambulok ki a fejemből, és fel alá kóborlok a neten. Kütyük meg hifi, ez a két irány ilyenkor nálam. Egy ilyen alkalommal kattintottam ide.  Elolvastam, és szó se' róla, gyorsan kihúzott az apátiából a dolog. Mondjuk a 6moons-nál is hajlamosak arra, hogy havonta újra felfedezzék a lyukat a sajtban, de ez a szerkentyű tetszett. Ha fele annyira jó ez az erősítő, mint írják, már megéri. Gyorsan rendeltem is magamnak egyet az E-bay-ről. Megjött pár nap alatt, kézbevettem a csomagot - namondom, a posta megint alkotott, kilopták belőle a motyót. Tépem szét a kartont...

Légmunka – Vass Andrási György légcsapágyas lemezjátszója

A végzet néha nagyon furcsa helyről érkezik. Gyuri bácsit például a Hifi Exclusive nevű újság képében érte el. Csontos István hagyatékából származott ez a rövid életű német sajtótermék, amibe egyszer unalmában belelapozott. És a középső oldalakon, ott, ahol a Playboy-ban a kihajtogatós csaj van, mi nézett vele farkasszemet? A világ legjobb lemezjátszója: a Forsell Air Reference. Az a lemezpörgető, amelyiknek több levegő kell, mint egy menetelő tubásnak az umcacca fújásához a tűzoltózenekarban. A szerkezet, ami minden porcikájában a finommechanika tüneményes megdicsőülése, és aminek összeállítását a helyszínre érkező kiképzett Forsellista végzi el - órák alatt. Gyuri bácsi ennél egy kicsit tovább...

Minimál – 47 Labs Shigaraki CD játszó

István a plafonon volt, mert már egy napja be lehetett pakolni az éppen aktuális Budapest High End Show-ra, de a fő attrakciónak szánt mütyürök még nem jöttek ki a vámról. Aztán az utolsó pillanatban valahogy mégis, és valaki beállított egy közepes méretű kartonnal. Gyorsan-gyorsan, dugjuk össze! - hallatszott az ukáz. Akkor a kezembe vettem egy vastagabb szótár méretű kartont, kinyitottam a tetejét, és azon nyomban szerelembe estem a tárggyal, ami benne volt. Ebbe. A Flatfish, vagyis Laposhal elnevezésű CD-játszóba. A filigránsággal párosuló robosztusságába. Abba, hogy nem befogadja a lemez, hanem a tetején pörgeti. Abba, hogy egy műanyag korongot kell le-...

Mütyürök – Altmann DA és erősítő

Charles Altmann különös figura. Főállásban mindenféle vezérlő áramkörök tervezésével meg programozásával foglakozik. Szabadidejében meg motorbuzerál, zenél és hifizik. Például kikotyvasztott egy lakkféleséget, a Tube-O-latort. Vicces egy név, úgy hangzik, mintha egy Douglas Adams műből származna, és nagyjából úgy is működik. Ez egy lakkféleség, amivel be kell kenni egy tranzisztort vagy IC-t, és az jobban fog szólni. Miért? Mert valahogy jót tesz a rezgésekkel. Aztán Charles addig forrasztott, lakkozott és asztaloskodott, amíg el nem készült a BYOB. A Hozd a Saját Akkud nevű erősítője. Egy kis darab fára csavarozta az apró áramköri lapot, jóóól lelakkozta, az egészből kihagyta a tápegységet, helyette...

Zuzda III – Zu Druid

Mikor megjött Max szupertweetere, persze rögtön rátettem a JPW Sonata tetejére, és jó lett. Még a hokikorongokon is jó. Az erkélyen is. A klotyóban is, bár ott azért a zárt ajtó érezhetően visszavett a jelenlétérzetből. Vajon ugyanígy fel tudná dobni a Zu Druidot is? Elővettem a létező legpofátlanabb hangom, és megint a Pennásokhoz fordultam. A kérés drámai fordulatok után abban végződött, hogy földbe gyökerezett lábbal bámultam azt a hangszórót, amit előtte még szitkozódva cibáltam át az előszobán. A lengedező csillár is velem csodálkozott, ami a Zu óriási dobozának a szoba légterében végzett nem éppen kontrollált mozgása lendített ki nyugalmából. Aztán...

Szuper a magas II – Townshend Maximum Supertweeter

Bocsánat, tévedtem. Max Townshend nem tüntette el az oldaláról a miért is jó dolog a szupermagas hangszóró részt, csak éppen webdesign váltás volt, én meg nem kerestem elég alaposan. De már ott van, angolul és audióul tudóknak erősen ajánlott olvasmány. Utána pedig nagyon érdemes még egyet kattintani,James Boyk írására. Ő egy különös reneszánsz ember, zongorista, hangmérnök, és tudós, aki a diákjaival a Kaliforniai Műszaki Egyetemen sok érdekes kutatást végzett a hallás, a hang reprodukció és a hangszerek világában.

Ajánlom mindenkinek? – JPW Sonata hangdoboz

Vannak kérdések, amikre az ember életében sokszor kell felelni. Ilyen például az, hogy mi az anyja neve, ha éppen hivatalban ügyintéződünk. Vagy gyorsétteremben, hogy Smart kártyája van-e? A benzinkútnál is ezerszer mondjuk el, hogy igen, tele legyen és nem, nem próbáljuk ki a prémium benzint. Milyen hangszórót vegyek? Nagyjából havonta szegezik nekem ezt a kérdést többé-kevésbé ismerősök, akik tudják, hogy én valamit kapisgálok erről a dologról. Valahogy azt is sejtik, hogy a nálam zenélő dolgok nem olcsók, ezért a legtöbb esetben hozzáteszik, hogy de ne ilyen milliós dolgokat mondjál, nekem nincs olyan jó fülem, csak szóljon szépen. Pár éve ilyenkor...

Szuper a magas I – Townshend Maximum Supertweeter

Berlinben, a közepesen avítt, de igazán központi fekvésű szállodai szobánkban sem tudtam elszakadni a hifi világától. A kis Asus zsebibaba laptopon nap mint nap olvastam blogokat, néztem használt cuccokat, és akkor feltűnt egy jó árban eladó Townshend Maximum Supertweeter. Már nagyon rég szerettem volna egy ilyet, de persze Berlinből ez nem sikerült volna. Szerencsére a hifibe való szerelmesség összehozza az embereket, így egy barátom elintézte nekem a rendelést. Persze a posta elkeverte, így kétszer utazott hozzám Franciaországból, de végül is megjött az audioipar, és személyesen Max Townshend, a pulóveres zseni egyik legjobb alkotása.Egy pár hangszóró, amely 20 kHz alatt meg...