Egyben, vagy darabban?
Juhász Gábor írta ezt a Jazz.hu lemezajánló rovatába, amit én itt erősen ajánlok is John Scofield Uncle John’s Band lemezéről:
„Van egy nagyon érdekes jelenség. A régivágású jazz lemezfelvételi módszerek újra divatosak. Egy vagy két nap alatt felvenni a zenét, és lehetőleg minél kevesebbet javítani rajta. Ez volt a divat a negyvenes-ötvenes évek Impulse vagy Blue Note lemezein. A német ECM kiadó a hetvenes, nyolcvanas években hasonló módszerrel vette fel maradandó lemezeit. Keith Jarrett, Jan Garbarek, John Abercrombie vagy épp Pat Metheny korai lemezei éppen így készültek. Spontánok voltak, lélegeztek. John Scofield csak az elmúlt években csatlakozott Manfred Eicher kiadójához. Korábban számtalan, egyébként nagyszerű albumot adott ki sok utómunkával, sok technikai módosítással. Most számomra rendkívül üdítő hallani a tiszta trió hangzást. Hallhatóan együtt vannak, együtt lélegeznek. Mintha egy koncerten ülnék. Tökéletes a hangzás, spontán a zene, a dinamikát a zenészek és nem a producerek, hangmérnökök alakítják. Üdítő. Szerintem ez a lemez vagy ezek a lemezek, ugyanannyira örökérvényűek lesznek, mint mondjuk Ben Webster vagy Coleman Hawkins albumai. Valószínűleg a jelenségnek gazdasági okai is vannak. Nehéz eladni a CD-ket, a megosztóktól sem jön jelentős jövedelem, csak a koncertek hoznak igazi bevételt. Viszont felvételt kell készíteni, hiszen nyomot kell hagyni, és el kell jutni olyanokhoz is, akik nem, vagy csak ritkán jutnak el a koncertekre. Mi a megoldás? Legyen egyszerű a lemezfelvétel és minél koncertszerűbb a végeredmény. Lehet, hogy a negyvenes évek Amerikájában vagy a hetvenes évek Németországában is hasonló volt a kiindulás. Nem tudom. Mindenesetre ezzel nem azt mondom, hogy nem szeretem a kilencvenes, kétezres évek nagyon “megcsinált” lemezeit. Dehogyis. Imádom őket. Scofield lemezeinek nagy része ilyen. Viszont, ha arra kellene válaszolnom, hogy melyek az örök kedvenc lemezeim, akkor nagy valószínűséggel esősorban ilyen természetes módon felvett lemezeket sorolnék fel.„
És hogy ki Juhász Gábor? Elé írták ki, hogy: jazz.
Hát én itt annyit pontosítanék hogy az ecm nem ma kezdte el ezt a technikát és ezen túl is van egy csomó minden, amit alkalmaznak. Például Mancfred Eicher azokat a stúdiókat részesíti előnyben, ahol nincs ablak, így nem vonja el a zenészek figyelmét semmi. Ilyen például a luganoi rádió stúdio – nem véltlenül készül itt a lemezeik 80%-a. De az ecm-nek is vannak olyan lemezei, amelyen van utómunka, sőt még közelmikrofónozott felvételük is van, lévén egy kiadó, és sok olyan lemezt is kiadnak, amit amúgy nem ők készítenek. Főként európai északi felén készült anyagiak ilyenek, de a Rainbow-ban is sok lemezük készül. Szerintem ennek nem anyagi okai vannak, egyszerűen ők így dolgoznak ezer éve. Sőt, a költségek nagy része ugye a zenészek utazására és szállására megy el, lévén a világ különböző tájairól érkeznek.